Hetvenöt éve alakult meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Dátum: 2018. október 11., csütörtök, 12:48

Megalakulásának 75. évfordulóját ünnepli idén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, amely ez alkalomból ünnepi koncertet adott a Zeneakadémia Nagytermében.

A koncerten a régi és az aktív zenészek együtt álltak színpadra, a műsort Vásáry Tamás és Kovács János vezényelte - hangzott el az M5 csatorna szerdai Kulturális Híradójában.

A koncerten Dohnányi Ernő Ünnepi Nyitánya is elhangzott, amelyet 1923-ban komponált a zeneszerző, aki 20 évvel később, 1943-ban hívta életre a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát.

"A háborús években és időkben vigaszt nyújtott az embereknek, békében pedig valami olyan értéket, amit senki más nem tud adni, mert ez a zenekar olyan különleges tudás birtokában van, amit csak a stúdiókban lehet megszerezni" - mondta Igric György, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek művészeti vezetője.

A zenekar a megalakulása óta eltelt 75 év alatt a zenetörténet összes korszakából merített, idén január óta pedig 20 magyar kortárs szerző művét vette fel. "A kortárs zenéért talán nincs még egy zenekar, amely ennyit tett volna, hiszen az elmúlt 75 évben talán a legtöbb kortárs magyar szerző művét szólaltatta meg" - fűzte hozzá a vezető.

A keddi koncerten magyar szerzők művei hangzottak el Vásáry Tamás és Kovács János dirigálásában, de közreműködött mások mellett Ránki Dezső zongoraművész is, aki Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszotta.

Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője úgy fogalmazott: "a rádiózenekar mindig is Magyarország egyik legkiválóbb együttese volt és a nemzetközi zenei életben is fontos szerepet tölt be, Magyarországon pedig egyedülálló tulajdonképpen az a feladat, amit ellát".

A zenekar a következő évadokban is világnagyságok vendégszereplésével készül közönségének, mások mellett Carlo Montanaro olasz karmestert is meghívták Magyarországra.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ