Vigh Andrea marad a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora
Dátum: 2018. október 30., kedd, 17:59

Vigh Andrea egyetemi tanárt nevezte ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának Áder János köztársasági elnök. A kinevezésekről szóló határozat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.

Vigh Andreát november 1-jétől 2023. október 31-ig bízta meg a rektori feladatok ellátásával az államfő.

Vigh Andrea 1962-ben született Budapesten. 1996-tól a Zeneművészeti Főiskola hárfatanára, 2007-től tanszékvezető,

majd rektorhelyettese, 2013-tól rektora. 1999-ben megalapította a gödöllői hárfafesztivált.

Tíz szólólemeze jelent meg. 1993-tól 1996-ig állandó közreműködője volt a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek. Pódiumra lépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Solti György által vezetett európai turnén. 1993 óta évente tart szólóesteket a Zeneakadémián. Művészete elismeréseként 2000-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2016-ban Prima-díjat kapott.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek."
Hippolyte Taine
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ