Kocsis Zoltánra emlékeznek november 6-én a Nemzeti Filharmonikusok
Dátum: 2018. november 4., vasárnap, 9:20

Kocsis Zoltánra emlékeznek november 6-án, egykori főzeneigazgatójuk halála napján a Nemzeti Filharmonikusok Chopin, Antal Mária és Rahmanyinov műveivel a budapesti Müpában.

Az emlékhangversenyen Hamar Zsolt vezényletével Chopin f-moll zongoraversenye, Antal Mária Az Áramlat és Rahmanyinov Harangok című műve hangzik el - közölte az együttes az MTI-vel.

Chopin 1829-ben, huszadik életévének betöltése és tanulmányai befejezése előtt komponálta az f-moll zongoraversenyt, amelyet az esten Boros Misi előadásában hallhat a közönség. Antal Mária Nagy Britanniában élő zeneszerző Az Áramlat című művét Csíkszentmihályi Mihály flow-élményről írt könyve és gondolatai ihlették.

A koncert második részében felcsendülő mű szerzőjének magyarországi ismertségét különösen a szívén viselte Kocsis Zoltán. Rahmanyinov 1913-ban komponált Harangok című műve nagyszabású kórusszimfónia négy tételben, az utolsóban a gyász megrendítő harangkondulásaival. Az Edgar Allan Poe versére készült alkotás megszólaltatásában a Nemzeti Énekkar mellett Balga Gabriella szoprán, Fekete Attila tenor és Anatolij Fokanov bariton működik közre.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ