Debussy-Ravel-maratont rendez a Budapesti Fesztiválzenekar
Dátum: 2018. november 5., hétfő, 9:23

Debussy-Ravel-maratont rendez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa 2019 februárjában, a fellépők között az Amadinda Ütőegyüttes, a MÁV Szimfonikusok, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Concerto Budapest is szerepel.

A maratonon szimfonikus zenekarok és kamaraegyüttesek muzsikálnak együtt a magyar zenei élet jeles szólistáival, mások mellett Kelemen Barnabással (hegedű), Ács Ákossal (klarinét), Balog Józseffel és Rados Ferenccel (zongora). A koncerteken elhangzik majd többek között Claude Debussy A tenger, az Egy faun délutánja, valamint az 1. rapszódia zenekarra és klarinétra, Maurice Raveltől a Bolero, a Lúdanyó meséi, a Daphnis és Chloé, a Zongoraverseny bal kézre, valamint a La Valse című darabok.

A koncertekre november 6-tól vásárolhatnak jegyet az érdeklődők - közölte a zenekar az MTI-vel.

A BFZ és a Müpa közös, immár tizenkettedik maratonja Csajkovszkij, Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Schubert, Dvorák, Sztravinszkij, Mendelssohn és Schumann, Brahms, legutóbb pedig Leonard Bernstein­ után Debussy és Ravel zenéjét ünnepli. A két francia szerző neve összeforrt, mindketten impresszionistaként vonultak be a köztudatba, de egyikük sem szerette ezt a bélyeget. Rivalizáltak, hatottak egymásra, figyelték, csodálták és motiválták egymást. Tizenévesen már mindketten komponáltak, vonzotta és alkotásra sarkallta őket az irodalom és a képzőművészet.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„A jó modor azt jelenti, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tartunk magunkról, és milyen keveset a többiekről."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ