Vasárnapig tart Székesfehérváron a nemzetközi csellófesztivál
Dátum: 2018. november 29., csütörtök, 9:20

Vasárnapig tart Székesfehérváron az a nemzetközi csellófesztivál, amelyen világhírű gordonkaművészek tartanak mesterkurzusokat fiatal, tehetséges előadóművészek számára.

A fesztiválnak helyet adott már Argentína, Chile és Németország is, ebben az évben pedig Magyarországra került a sor - fejtette ki az M5 kulturális csatorna Kult30 című szerdai műsorában Onczay Csaba gordonkaművész, a Zeneakadémia professzora. Hozzáfűzte: az egy héten át tartó programra 22 csellista érkezett a magyarok mellett Franciaországból, Japánból, Koreából, Németországból és Görögországból.

Kiemelte, hogy a mesterkurzusokat rajta kívül három kollégája, Marcio Carneiro (Brazília-Svájc), Olaf Niessing (Németország-Chile) és Matias de Oliveira Pinto (Brazília-Németország) tartja a 16-25 éves kor közötti művészek számára.

"Elképesztő színvonalú csellisták gyűltek össze", akiket élőben csütörtökön, az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral együtt hallhat majd a közönség a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban - mondta. A koncerten a világhírű professzorok tanítványaikkal közösen mutatkoznak be, különböző összeállítású csellóegyüttesekkel és versenyművekkel. Az esten két ősbemutatóra is sor kerül: Vörös Janka Szóló ének és 5 cselló című művét a Vörös Janka Unlimited előadásában hallhatja a közönség, valamint itt lesz hallható először Tóth Péter Suite - 8 csellóra című darabja is.

Az egyhetes program záró koncertje a Hiemer-házban lesz vasárnap, ahol Matias de Oliveira Pinto, Marcio Carneiro, Olaf Niessing, Onczay Csaba professzorok és a fesztivál növendékeiből alakult együttesek, valamint a fesztivál legjobbjainak szóló előadására kerül sor.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„ Az igazság hatalmas, és győzedelmeskedni fog. Ez rendben is volna, csak az a baj, hogy nem így van. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ