Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója
Dátum: 2018. november 30., péntek, 17:45

A Berlini Filharmonikusok egykori intendánsa, Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ügyvezető igazgatója január 15-étől.

A jogász végzettségű szakember, aki korábban a német SAT1 televíziót is vezette, egyaránt otthonosan mozog a művészvilágban és az üzleti élet területén. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere, a brandépítésben és marketingben szerzett tapasztalata nagyban segítheti a Budapesti Fesztiválzenekar küldetésének megvalósulását - közölte az együttes csütörtökön az MTI-vel.

A Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese Erdődy Orsolya marad. A BFZ korábbi ügyvezető igazgatója, Stefan Englert idén júniusban távozott az együttestől.

"Nagyon jól értjük egymást Martinnal. Úgy érzem, teljes harmóniában fogunk együtt dolgozni" - idézi a közlemény Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját.

"Az, hogy egy ilyen fantasztikus zenekarral és egy ilyen inspiráló karmesterrel dolgozhatok együtt, igazán szép kihívás. Nagyon várom a közös munkát" - tette hozzá Martin Hoffmann.

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ egyik legjobb és legújítóbb zenekaraként ismerik az egész világon. Itthon az együttes hosszútávú stratégiai programba kezdett, új koncertformákat alakított ki a fiatal generáció számára, közösségi tevékenységével pedig új közönséget vont be a zenehallgatók táborába iskolákban, idősotthonokban, templomokban és elhagyatott zsinagógákban. A terveik közé tartozik egy többéves ciklus Fischer Iván Operatársulatával (FIOT), az évenkénti rezidencia a Vicenzai Operafesztiválon, nemzetközi turnék sora többek között a londoni Proms koncerteken, a New Yorki Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, valamint egy rendkívül rangos meghívás a 2020-as amszterdami Mahler-fesztiválra. Az új igazgató fő feladatai közé tartozik majd ennek a sorozatnak a zökkenőmentes menedzselése, valamint a zenekar működési hátterének hosszú távú biztosítása - írták.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Buddha azt mondja: „ Ne hízelegj a jótevődnek!" Mondjuk ezt el egy keresztény templomban - s rögtön megtisztítja a levegőt minden kereszténiségtől."
Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ