Párizsban vendégszerepel a Nemzeti Énekkar
Dátum: 2018. december 6., csütörtök, 9:59

Ligeti György Requiemjét adja elő a Nemzeti Énekkar és az Ensemble Intercontemporain pénteken a párizsi Philharmonie nagytermében Matthias Pintscher vezényletével.

A Somos Csaba által vezetett 80 fős Nemzeti Énekkar csütörtökön utazik a francia fővárosba, majd másnap a világ egyik legelismertebb kortárszenei együttes, az Ensemble Intercontemporain partnereként adják elő Ligeti György nagyszabású Requiemjét - közölte az együttes szerdán az MTI-vel.

Az Ensemble Intercontemporaint 1971-ben alapított Pierre Boulez. Az együttes repertoárján több mint kétezer kortárs mű szerepel, amelyek döntő többségét lemezre is rögzítették. Számos ősbemutató fűződik nevükhöz, mások mellett olyan szerzőktől, mint Elliott Carter, Luigi Dallapiccola, Luciano Berio, Pierre Boulez, Ligeti György, Kurtág György, Alejandro Romero és Ivan Fedele. Az előadás karmestere Matthias Pintscher, aki 2013 óra vezeti zenekart.

A hazai közönség a Nemzeti Énekkart Pászti bérletük 3. előadásán, december 15-én hallhatja az Olasz Kultúrintézetben, ahol Rossini és Schubert műveket szólaltatnak meg kiváló szólisták közreműködésével.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Ha már Ádám evett a tudás fájáról, evett volna eleget."
Kner Izidor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ