Kormányzati támogatással dolgozzák fel Szokolay Sándor zeneszerző hagyatékát
Dátum: 2018. december 10., hétfő, 8:55

Kormányzati támogatással dolgozza fel Szokolay Sándor (1931-2013) Kossuth-díjas zeneszerző hagyatékát családja. Az eddigi eredmények és a további tervek között szerepel kották digitalizálása és kiadása, koncertek és emlékprogramok szervezése - hangzott el a témában tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.


Fekete Péter kultúráért felelő államtitkár elmondta, hogy Szokolay Sándor hagyatéka négyszáz művet, írásokat, leveleket, publikációkat, valamint személyes tárgyakat és kéziratokat tartalmaz. Feldolgozását 2018-2019-ben a kormány 100 millió forinttal, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) összesen 10 millió forinttal támogatja.

Tisztesség, hit és bizalom, a magyar nép szolgálatának felvállalása, az igazság kimondásának bátorsága jellemezte Szokolay Sándor pályafutását, aki egyebek mellett számtalan operát, oratórikus művet, verseny- és zenekari darabot, kórusművet és szimfóniát írt - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón Vashegyi György, az MMA elnöke kiemelte: Szokolay Sándoré a 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar zeneszerzői hagyatéka, amelyet a család méltó módon, szakmailag a lehető legmagasabb színvonalon gondoz.

Szokolay Orsolya, a zeneszerző lánya elmondta: a családi vállalkozásként működő Legend Art Zeneműkiadó legfontosabb feladata az összes kiadatlan Szokolay-mű megjelenése. 2018-ban 10 ezer oldalnyi kéziratot digitalizáltak, ötezer oldalnyi kotta átesett az első korrektúrán. 2019-ben további 10 ezer oldal digitalizálását tervezik.

2018-ban gyermek- és nőikari művek, 2019-ben vegyes- és egyneműkari művek kiadását vállalta a kiadó. A ciklusok összesen 200 kórusműből állnak. A kórusművek kiadását a szóló zongoraművek megjelentetése fogja követni. A művek sajtó alá rendezését Legendy László zongoraművész végzi, aki maga is a család tagjaként 10 évig állt szoros munkaviszonyban Szokolay Sándorral - tette hozzá.

Hangsúlyozta: szerepel a család céljai között, hogy olyan felvételek készüljenek, amelyeken neves művészek és fiatal pályakezdő muzsikusok értő és hiteles módon adják elő a zeneszerző műveit. Eddig 70 órányi zenét rögzítettek, mások mellett Ránki Fülöp, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Perényi Miklós, a Szent Efrém Férfikar, a Cantemus Kórus és a Virtuózok felfedezettjei közreműködésével.

2018-ban három korcsoportban hirdették meg a Szokolay Sándor InspirArt ifjúsági zeneszerzői pályázatot, valamint számos könyv-, kotta- és lemezbemutatót rendeztek országszerte. December 9-én, vasárnap a zeneszerzői pályázat díjnyertes műveit a Pesti Vigadó dísztermében mutatják be a Szokolay Sándor halálának ötödik évfordulója alkalmából szervezett emlékkoncerten - mondta el Szokolay Orsolya.

Kitért arra is: a zeneszerző utolsó soproni otthonában található Szokolay-archívum gondozása céljából alapítványt hoztak létre, amelynek feladata a fiatal pályakezdők támogatása is. Az archívum mellett egy látogatható Szokolay-emlékszoba kialakítása is a célok között szerepel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ Némelyeknek az a dicsőségük, vagy érdemük, hogy jól írnak, másoké pedig az, hogy nem írnak"
La Bruyére
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ