Új zeneművet mutat be a Central European String Quartet
Dátum: 2019. január 16., szerda, 13:20

Egy nemzetközi zeneszerzőverseny gálakoncertjére készül a Central European String Quartet: február 24-én az Óbudai Társaskörben a versenyen győztes új zenemű is elhangzik.

Miranda Liu hegedűművész, a verseny ötletgazdája az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta: tavaly májusban a madarak és fák napja alkalmából olyan műsort adtak elő, amelyben minden darab kapcsolódott a madarakhoz. Ez adta az ötletet, hogy egy "pacsirtás műsort" állítsanak össze. Mivel a zeneirodalomban nincs túl sok ilyen mű, ezért nemzetközi versenyt írtak ki kortárs zeneszerzők részére, hogy írjanak darabokat ebben a témában.

Az alig 22 éves Miranda Liu, aki öt és fél éve él Magyarországon, azt mondta, nem gondolta, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés a nemzetközi verseny iránt, amelyre 27 országból 75 zeneszerző jelentkezett. A győztes Leonardo Mezzalira, Quartetto del pulsare e dell affiorare című, 8 perces, vonósnégyesre írt műve lett.

Ismertetése szerint a koncert első részében Haydn, D-dúr vonósnégyese és Vaughan Williams, A felszálló pacsirta című műve csendül majd fel. A műsor második részében a zeneszerzőverseny díjnyertes darabjának bemutatója előtt a vonósnégyes Borbély László zongoraművész közreműködésével Brahms f-moll zongoraötösét adja elő.

Miranda Liu az Egyesült Államokban született, tanult Salzburgban és a Zeneakadémián. Magyarországon vonósnégyest alapított Central European String Quartet néven, amelynek tagja még Soós Máté hegedű-, Haruka Nagao brácsa- és Szabó Judit gordonkaművész.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."
Daumer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ