Április közepéig lehet jelentkezni a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál mesterkurzusaira
Dátum: 2019. február 14., csütörtök, 16:46

Július 12. és 21. között rendezik meg Szombathelyen a 35. Nemzetközi Bartók Szemináriumot és Fesztivált, amelynek mesterkurzusaira már várják - egészen április 15-ig - a jelentkezőket - közölte az MTI-vel szerdán a szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.

Idén hét kurzust hirdettek meg. A Nemzetközi Bartók Szeminárium művészeti vezetője Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző lesz, akinek felkérésére olyan neves professzorok tartanak majd mesterkurzusokat, akik nemcsak Bartók Béla zenéjének értő tolmácsolói, de egyben kiváló előadóművészek is - írták a közleményben.

Az akusztika, zeneelmélet és zeneszerzés mesterkurzust Dubrovay László, a karmester mesterkurzust Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, a dal, oratórium és ária mesterkurzust Kiss B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója vezeti majd. A hegedű mesterkurzust Jávorkai Sándor, a gordonka mesterkurzust pedig testvére Jávorkai Ádám tartja, a zongora mesterkurzus vezetője pedig ebben az évben Balázs János zongoraművész lesz.

Kiemelték, hogy a Nemzetközi Bartók Szeminárium történetében először idén indul tuba mesterkurzus, amelyen Bazsinka József tubaművész vezetésével folyik majd a szakmai munka.

A szervezők közleményükben hangsúlyozták, hogy a Nemzetközi Bartók Szeminárium kurzusaival nemcsak a bartóki örökséget szeretnék megőrizni és átadni a jövő generációk számára, de arra is rá kívánnak világítani, hogy milyen hatása van a szerző életművének.

Mint írták, Bartók Béla a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, művei a világ szinte összes koncerttermében rendre felcsendülnek. Bartók olyan örökséget hagyott hátra, amelyet állandó feladat megismertetni a hazai és külföldi fiatal zenészekkel.

A szeminárium célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek Bartók Béla művészetéhez, jobban megértsék zenei nyelvezetét és autentikus környezetben - a szerző hazájában - tanulhassanak olyan kiváló muzsikusoktól, akik professzionális interpretálói Bartók műveinek.

A közlemény szerint a részletes kiírások megtalálhatók a www.bartokfesztival.hu oldalon, friss információkat pedig a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál hivatalos Facebook-oldalán is közzétesznek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Az életet csak előretekintve lehet élni, ám megérteni csak visszatekintve lehet."
Soren Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ