Országos dzsesszversenyt rendeznek Lakatos Ablakos Dezső emlékére
Dátum: 2019. március 6., szerda, 9:45

Háromnapos országos dzsesszzenei versenyt rendez Lakatos Ablakos Dezső emlékére az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola azzal a céllal, hogy jobban megismertesse a dzsesszstílusokat és ezek előadási hagyományait.

A péntektől vasárnapig tartó megmérettetés zsűrijének tagjai Borbély Mihály szaxofon- és klarinétművész, Szőke Nikolett dzsesszénekes és Oláh Kálmán zongorista-zeneszerző lesznek - hangzott el az M5 csatorna Kult 30 című műsorában kedden.

Lakatos Ablakos Dezső komoly dzsessz-szaxofonos volt, aki fontos előadásokkal és mesterkurzusaival írta be magát a dzsessz történetébe - emelte ki Balogh Gábor, a verseny szervezője.

Szőke Nikoletta szerint a dzsessz műfaja ma reneszánszát éli, egyre több fiatal látogat dzsesszkoncerteket és egyre többen művelik zenészként is ezt a műfajt.

"Mint közönség, azt gondolom, hogy ez egy olyan műfaj, amit élőben kell megtapasztalni, hiszen van egy nagyon különleges atmoszférája. Művelőként pedig azt mondom, hogy hihetetlen élvezetes dolog ezt csinálni, az ember maga is feltöltődik miközben dzsesszt játszik vagy énekel" - mondta Szőke Nikoletta.

A háromnapos zenei találkozót háromévente rendezik meg. Az elnyerhető előadóművészi ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak nyújtson segítséget a pályakezdéshez.

A versenyzők 3-7 fős dzsesszegyüttessel vagy különböző korcsoportokban szóló produkcióval indulhatnak, a szóló kategóriákon belül hangszeres (szaxofon, gitár, zongora, basszusgitár, trombita, bőgő) vagy ének alkategóriában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ