Bársony László brácsaművész kapta a Weiner Leó-emlékdíjat
Dátum: 2019. április 16., kedd, 15:15

Bársony László Liszt-díjas brácsaművész vehette át a Weiner Leó-emlékdíjat, amelyet a zeneszerző születésének 134. évfordulója alkalmából adtak át kedden a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Budapesten.

Bársony László 1969-ben szerzett diplomát a Zeneakadémián Lukács Pál osztályában. A Magyar Állami Hangversenyzenekar - mai nevén Nemzeti Filharmonikus Zenekar - szólóbrácsása és szólamvezetője volt 1967-től 2010-es nyugdíjba vonulásáig, emellett folyamatosan fellépett Európa szinte minden országában szólistaként is - méltatta a díjazottat Eötvös József gitárművész, a Zeneakadémia vonós tanszékének vezetője az ünnepségen.

Kiemelte, hogy Bársony László a Liszt-díjjal kitüntetett Új Budapest Vonósnégyes tagjaként 1986-tól 2005-ig bejárta a világ számos országát, az együttessel lemezre vette Beethoven, Brahms és Bartók összes vonósnégyesét, valamint Haydn és Spohr több tucat művét.

A Weiner Leó-emlékdíjat 2004-ben alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután Weiner Leó örököse, Schwartz Imréné végrendelete alapján az intézmény örökölte a zeneszerző hagyatékát és vagyonát. A pénz méltó felhasználására az egyetem kuratóriumot hozott létre, amelynek elnöke Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, tagja Fekete Gyula és Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektorhelyettesei, valamint Falvai Sándor zongoraművész.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora az MTI-nek a weineri alapok fontosságát hangsúlyozta, amelyeket a Zeneakadémia a mai napig őriz. A kamarazene-oktatást a budapesti intézmény egyik legnagyobb értékének nevezte, amelynek következményeként háromévente megrendezik a Weiner Leó Országos Kamarazenei Versenyt.

A Weiner Alapítvány és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszéke által meghirdetett megmérettetésen hegedű-zongora duók, vonósnégyesek és vonóstriók indulhatnak, idén a Korossy-Khayll Csongor (hegedű), Tóth Kristóf (hegedű), Albert Julianna (brácsa) és Devich Gergely (cselló), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói alkotta együttes nyert vonósnégyes kategóriában. Hegedű-zongora kategóriában Sebastian Wyss (hegedű) és Tony Chen Lin (zongora) nyert, akik jelenleg a Zeneakadémián tanulnak részképzős hallgatóként.

Weiner Leó a 20. század első felének kimagasló jelentőségű zeneszerzője és zenepedagógusa 1901-től 1906-ig Koessler János tanítványa volt a Zeneakadémián, majd 1906-tól ő maga is tanított, előbb a Fodor Zeneiskolában, 1908-tól haláláig pedig a Zeneakadémián. A művész 1928-ban kamarazenekart szervezett, amely az ő irányításával működött. A Kamarazene Tanszéken fél évszázadon át képezte hangszeres művészek több nemzedékét, a világhírű magyar virtuózok csaknem kivétel nélkül az ő tanítványai voltak. Pedagógiai munkásságát az élő hagyományok mellett írásai örökítették meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Felháborodom, tehát vagyok."
Bálint György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ