Kamara Virtuózok - Négy formáció van még versenyben
Dátum: 2019. május 31., péntek, 11:47

Négy formáció küzd a döntőbe jutásért a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadának utolsó előtti adásában pénteken.

A Duna Televízióban és a Duna Worldön sugárzott műsor új évadában nyolc csapat kezdte a versenyzést, közülük négy formáció maradt versenyben: az Aeris Brass Quintettet, a Flauticát, Sárközy Lajost és zenekarát és a TanBorEn Triót láthatják a nézők. A pénteki adást is egy különleges produkció színesíti, Molnár Levente operaénekes Szüts Aporral és a Heveder zenekarral közösen lép fel - tájékoztatta az MTVA Sajtóirodája az MTI-t.

A pénteki lesz utolsó adás, amikor a zsűritagok döntenek a kieső formációról. A Kamara Virtuózok győzteséről a közönség dönt majd a hatodik, jövő pénteki adásban, akkor a nézők a döntőbe jutó három formációra szavazhatnak.

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely Liszt-díjas érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; Várdai István Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora.

A Kamara Virtuózok újdonsága, hogy segítők támogatják a formációk munkáját. A 8 segítő az előző évadokból ismert virtuóz: Szüts Apor - zongora, Lugosi Dániel Ali - klarinét, Boros Misi - zongora, Bácsy-Schwartz Zoltán - hegedű, Bencze Máté - szaxofon, Balázs Piri Soma - zongora, Ninh Duc Hoang Long - ének és Szabó Vencel - trombita.

A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, az M5 kulturális csatorna is ismétli. Vasárnap délelőttönként a Bartók Rádió a Continuo - Kísérjük a Virtuózokat! című magazinműsorában foglalkozik a pénteki adással. A mediaklikk.hu/virtuozok weboldalon és a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazásban híreket, érdekességeket, extra tartalmakat találnak az érdeklődők a műsorról.

Az összegzés szerint a tehetségkutatáson és a klasszikus zene megismertetésén, megszerettetésén túl a Virtuózok idei szezonja az együttzenélés örömét, közösségformáló erejét szeretné átadni a nézőknek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ