Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint országos turnén mutatja be legújabb lemezét
Dátum: 2019. június 8., szombat, 20:46

Kilenc állomásos magyarországi turnén mutatja be februárban megjelent Shapeshifter című lemezét a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet - tájékoztatta az MTI-t a zenekar.

A közlemény szerint június 20. és 28. között nyolc vidéki városban, valamint a budapesti Müpában lép fel a zenekar új albumával, amely két belga zenész közreműködésével készült, és amellyel több európai városban már bemutatkozott már a csapat.

A zenekar tájékoztatása szerint Nicolas Thys bőgőst és Antoine Pierre dobost az énekesnő még brüsszeli tanulmányai során ismerte meg.

"Az elmúlt években rengeteget dolgoztunk azon duóban, hogy minél teljesebb zenekari hangzást hozzunk ki egy hangszerből plusz egy énekhangból, ami nagy kaland, és azóta is nagy élmény. Ezzel párhuzamosan azonban megszületett bennünk az igény, hogy ismét játsszunk ritmusszekcióval is, ami lehetőséget ad arra, hogy a duótól eltérő zenei szerepeket is felvehessünk" - emelte ki Harcsa Veronika a közleményben.

A zenék és szövegek nagy része ez alkalommal is az énekesnő munkája, Gyémánt Bálint két dalhoz - Shapeshifter és San Fransisco - szerzett zenét, míg a Bori s Rebel című szám szövegét Harcsa Veronika testvére írta.

A dalok a jazz nyelvén mesélnek történeteket arról, milyen napjainkban fiatalnak és páneurópainak lenni, hogyan lehet békére, boldogságra találni a zajos városok, az olcsó repülőjegyek és a közösségi média felgyorsult világban.

A csapat a kilencállomásos magyarországi turnét június 20-án Pécsett kezdi meg, majd Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Egerben, Veszprémben, Debrecenben, a Müpában és Szegeden koncertezik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek."
Hippolyte Taine
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ