Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten
Dátum: 2019. július 15., hétfő, 7:29

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.

Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatója az MTI-nek elmondta: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete és a központ közös szervezésében július 26-ig tartó fesztiválon idén is zenei műfajokban gazdag kínálattal várják az érdeklődőket.

Az összművészeti rendezvény a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjével kezdődik. Az esten a Pannon Filharmonikusok kecskeméti kötődésű vezető karnagya, Bogányi Tibor vezényel majd. A Galántai táncokat követően két versenymű hangzik majd el: a Rossini-darab szólistája Lakatos György fagottművész lesz, míg Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyének szólószólamát Szabadi Vilmos játssza majd.

Az állami ösztöndíjjal a kecskeméti Kodály Intézetben tanuló kínai szopránénekes, Csang Csang A selyemúton Európába című koncertjén kínai, olasz, német és francia dalok mellett két magyar dal is elhangzik. Kísérője a szintén kínai Csin Jü zongorista lesz.

Kodály kompozíciói mellett Stark János Mátyás és Liszt Ferenc műveit szólaltatja meg zongoraestjén a Prima díjas Ránki Fülöp.

Egy operaénekesnő személyes drámájának történetét mutatja be az ". és Echo" című bábopera, amelynek nemcsak főszerepét játssza majd Vizin Viktória, de annak szövegét is a hírös városból elszármazott mezzoszoprán írta.

A kórusmuzsika kedvelőit a több művészeti ágat is ötvöző Ars Nova Énekegyüttes, az angol Voix de Vivre, a tavaly nyáron alapított Nemzeti Ifjúsági Kórus és a Kodály Szeminárium Kórusának egy-egy hangversenyére várják.

A fesztiválhoz képzőművészeti tárlat is kapcsolódik: Képbe írt mesék címmel Gombkötőné Tóth Ilona naiv festőművész képeiből nyílik kiállítás.

A programok között helyet kapott Kékesi Attila és Papp Gábor Zsigmond Kodály mindenkié című dokumentumfilmje, valamint a Badora Társulat Lélekmadár című táncszínházi előadása. A gyermekeknek a Szélkiáltó Együttes játszik majd.

A programsorozat ideje alatt esténként az Emléktár téren örömzenélést tart többek között a Kodály iskola ütőegyüttese, a Novum Kamarazenekar, a Laviola Régi Zenei Együttes, Csík János és a Mezzo, valamint a Kecskemét Brass.

A Kodály Intézet szervezésében a fesztivállal párhuzamosan zajlik a 30. Nemzetközi Kodály Szeminárium. A szakmai foglalkozásokra - a zenepedagógiai, szóló énekmester és zongorapedagógiai kurzusokra - 31 országból mintegy 160 résztvevő jelentkezett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ