Közzétette pályázatait a Halmos Béla Program
Dátum: 2019. agusztus 1., csütörtök, 14:33

Közzétette csütörtökön nyílt pályázati kiírását az NKA Halmos Béla Program Kollégiuma. Öt altémában egy hónapon át lehet pályázni.

Zenészként portfólió fejlesztésére, hazai, Kárpát-medencei és külföldi programok költségeire lehet pályázni. Népzenei koncertsorozatok, nagykoncertek megrendezésére egyesületek, programhelyszínek és zenészek is jelentkezhetnek, de népzenei táborokat és konferenciákat is támogatnak, népzenével foglalkozó médiumok számára pedig a tartalomgyártás költségeihez járulnak hozzá - közölte a Halmos Béla Program csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, ezúttal is a népzene és a kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedi le a támogatási rendszer. Az eddigi évekhez hasonlóan hangsúlyt kapott a nemzetközi színtér: népzenei szólisták és együttesek pályázhatnak külföldi koncertek, turnék megvalósítására, hogy zenéjüket magyar nyelvterületen kívül is többen megismerhessék.

Továbbra is kiemelt téma, hogy a néptáncegyüttesek megfelelő minőségű zenei kísérettel mutatkozhassanak be, így az élőzenés bemutatók zenei kíséretére vagy éppen stúdiófelvételre is nyerhető finanszírozás. Előtérben maradt az oktatás, a népzenei képzési programok támogatása, és pályázni lehet a média területéről új vagy már létező tematikus műsorral, ami a népzene népszerűsítését szolgálja.

Mind az öt altéma benyújtási határideje szeptember 2. éjfél. További részletek az NKA, illetve az NKA Halmos Béla Program honlapján találhatóak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Mi a legfeltűnőbb különbség egy macska és egy hazugság között? Az, hogy a macskának csak kilenc élete van."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ