Zenészcsaládban jött a világra, édesapja templomi karnagy és kántor volt. Tőle vette hatévesen első zongoraóráit, s általa ismerkedett meg a gregoriánnal és az egyházi énekekkel. Középiskolai tanulmányait a budai ciszterci Szent István Gimnáziumban folytatta, ahol nagy hatással volt rá a Kodály-tanítvány, posztumusz Kossuth-díjas Rajeczky Benjamin ének- és zenetanár, zenetörténész, népzenekutató. A latin és a görög nyelv mellett hangszeres órákra járt, fellépett az iskolai énekkarban és a zenekarban, ahol vadászkürtön játszott. Gimnáziumi évei alatt ismerte meg Kodály és Bartók műveit, Bartókkal személyesen is találkozott, amikor a zeneszerző ellátogatott egyik műve énekkari próbáira.

A már a komponálással is próbálkozó Sugár Rezső 1937 és 1943 között a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán tanult. Beiratkozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára is, ahol Kodály Zoltán egyik utolsó növendékeként döntő hatással volt rá mestere zeneszerzői munkássága. 1942-ben vette kézhez énektanári diplomáját, egy évvel később a tanítóképző intézeti ének- és zenetanári oklevelét. A fővárosi Szent István és a Szent László Gimnáziumban, majd a negyvenes évek második felében a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában oktatott szolfézst és zeneszerzést.

A negyvenes évek első felében népdalgyűjtéssel is foglalkozott, ekkor szerzett tapasztalatait később népzenei ihletésű zeneművei komponálásakor hasznosította. 1943-ban keletkezett első jelentősebb műve, a Szerenád két hegedűre és brácsára, amelyet a zongorára komponált Barokk szonatina, a Hegedű-zongora szonáta és a vonószenekarra írt Divertimento követett, utóbbival ismerték meg nevét szélesebb körben. 1952-ben mutatták be a Hunyadi - saját meghatározása szerint hősi ének - című alkotását, amelyen három évig dolgozott, az oratóriumért 1953-ban Erkel Ferenc-, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Az ötvenes évektől dalokat írt magyar költők verseire, kórusműveket és kamaradarabokat jegyzett, utóbbiak közül kiemelkedik a zongorára és fafúvósokra szerzett Frammenti musicali című szextett, első, dátummal ellátott kórusműve az 1947-es József Attila versére komponált Fiatal életek indulója. Kőmíves Kelemen balladáját kantátaként dolgozta fel (ennek és a Hunyadinak is jó barátja, Romhányi József írta a szövegét). Az évtized végén komponálta Ácisz és Galaetha című balettjét, ennek átdolgozásából született a Tenger lánya című táncjáték 1961-ben. A következő évben Bartók emléke előtt tisztelgett nagyzenekarra íródott concertójában. A hatvanas évekből való a Metamorfosi című variációsorozata, a vonószenekarra íródott Partita, valamint az utolsó jelentős kamarazenei művének tekintett III. vonósnégyese (1969). Mindezek mellett kísérőzenéket és filmzenéket is komponált.

Sugár Rezső 1949-től 1966-ig a Bartók Béla konzervatórium elődjének számító intézményben tanított zeneszerzést, majd három évig a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében oktatott. 1968-ban lett a Zeneakadémia tanára, ahol évekig vezette a zeneszerzés tanszéket, innen ment nyugdíjba 1979-ben. Zenepedagógusként a kodályi hagyományt követve növendékeitől két nélkülözhetetlen dolgot követelt meg: a Palestrina-stílusú vokális ellenpont és a Bach-stílusú hangszeres ellenpont mesterségbeli tudásának elsajátítását.

1970-ben a Magyar Rádió felkérésére írta Sinfonia a variazione című művét, ezután egyre jobban rátalált a kodályi hagyományokon nyugvó, egyéni hangzásvilágára, bizonyság erre az 1973-as nagyzenekarra komponált Epilógus. Az évtized elején született Antik énekek sorozata egyetlen, nem magyar költők verseire íródott műve. 1976-ban visszatért az oratórium műfajához - a Dózsa György tragikus alakját feldolgozó Paraszti háború című drámai műve Taurinus István Stauromachia című, latin nyelvű eposzának szövegére íródott. 1982-ben mutatták be Savonarola című nagyszabású oratóriumát, amelyen tizenöt évig dolgozott, megfogalmazva ars poeticáját, a szépség dicséretét. Igazi területének a vokális zenét, két legnagyobb munkájának a Hősi éneket és a Savonarolát tartotta.

Alapkövetelménynek tekintette a jó ritmust szép dallamban, és a szép dallamot jó ritmusban. A magyar zenei hagyomány folytatójaként a hatvanas, hetvenes évek stílusváltásával, az avantgárd irányzatok egy részével, s a szépség elvesztésével nehezen békélt meg.

Sugár Rezső 1976-ben érdemes művész címben részesült, 1986-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki. 1988. szeptember 22-én halt meg Budapesten. Tiszteletére egykori lakóháza falán 1999-ben emléktáblát avattak. Fia, Sugár Miklós szintén a muzsikusi pályát választotta, zeneszerző, karmester lett.

(MTI)