Varsóban és Budapesten ünnepli jubileumát az Erdődy Kamarazenekar
Dátum: 2019. október 9., szerda, 7:22

A varsói Nemzeti Filharmónia koncerttermében csütörtökön, majd novemberben a budapesti Művészetek Palotájában rendezett hangversennyel ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját a budapesti Erdődy Kamarazenekar, a műsorban 20. és 21. századi magyar és lengyel zeneművek hangzanak el.

Szefcsik Zsolt hegedűművész, az Erdődy Kamarazenekar alapítója és művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: a jubileumi koncert helyszínéül azért választották Varsót, mert a zenekar külföldi kapcsolatai közül az évek során a lengyelországiak bizonyultak a legjelentősebbnek. Az együttes többször szerepelt Lengyelországban, repertoárjában, lemezein gyakran lengyel művek is helyt kaptak - ismertette.

Elmondta: az Erdődy Kamarazenekar az olyan vonószenekari alkotásokat próbálja jobban megismertetni Lengyelországban és Magyarországon, amelyek a mai koncertrepertoárban nincsenek annyira reprezentálva, mint amennyire megérdemelnék.

A varsói Magyar Kulturális Intézet társszervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával rendezendő varsói koncerten a magyar zeneszerzők három nemzedékét mutatják be, felcsendül Rózsa Miklós Concerto vonószenekarra című műve, Sugár Rezső Divertimentója, valamint Orbán György Sopra canti diversi című kompozíciója.

A lengyel zeneirodalomból előadják a varsói születésű, majd Franciaországban letelepedett holokauszt-túlélő, Szymon Laks Sinfoniettáját, valamint a lengyel filmzene jeles alkotója, Wojciech Kilar Orawa című szimfonikus költeményét.

Szefcsik Zsolt közölte: a varsói hangverseny repertoárját november 13-án a Művészetek Palotájában is előadják, a szintén a jubileumhoz kötődő budapesti koncerten tartják Gyöngyösi Levente III. divertimento című, az Erdődy Zenekarnak ajánlott alkotása ősbemutatóját.

A zeneművész közölte: a budapesti hangverseny egyben bemutatója lesz a Dux varsói zenekiadónál a lengyelországi Waclaw Felczak intézet támogatásával megjelenő új lemeznek. Az ötcsatornás technológiával készült lemezt a legigényesebb zenehallgatók rétegének is szánják - emelte ki.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ