Rost Andrea gálakoncertjével véget ért a magyar kulturális évad Izraelben
Dátum: 2019. október 24., csütörtök, 8:25

Rost Andrea operaénekesnő gálakoncertjével szerda este véget ért a magyar kulturális évad Izraelben.

A klasszikus operaáriákat előadó énekesnő az est első részében a raananai szimfonikus zenekar kíséretében lépett fel, majd a Lukács Miklós Trióval közösen adott világzenei koncertet.

A Jeruzsálemi Színház közönsége együtt énekelte egy zsidó népzenei feldolgozás refrénjét Rost Andreával.

A gála a záróeseménye volt a márciusban indított kulturális évadnak, amellyel a magyar kormány a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulójáról emlékezett meg.

Az évadzáráskor Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete az MTI-nek elmondta, hogy a magyar diplomácia első alkalommal jelent meg Izraelben ennyire sűrű kulturális programsorozattal. Hét hónapon át több tucat eseményt tartottak, amelyek a szervezők becslései szerint több mint százezer látogatót értek el.

A közönség és a programok résztvevői elsősorban a történelmi Magyarország területéről érkezett, 200-300 ezer fősre becsült magyar gyökerű izraeliek, illetve az ő gyerekeik, unokáik voltak. Noha a második, harmadik generációban már kevesen beszélnek magyarul, ők is ápolják őseik hagyományait.

Elsősorban nekik szóltak a kulturális évad eseményei, de igyekeztek olyanoknak is bemutatni a mai Magyarországot és a kortárs magyar kultúrát, akiknek nem a Kárpát-medencébe vezetnek családi gyökerei.

A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményei közé tartozott Goldmark Károly Izraelben először színpadra állított, Sába királynője című operája, a Recirquel és a Győri Balett vendégszereplése, a magyar filmhét fesztiváldíjas alkotásokkal, Jávor Ferenc "Fegya" Menyasszonytánc című klezmer musicalje, Robert Capa Izrael alapítása idején készített fényképeinek kiállítása és a magyar kulináris hét, amikor egy hétig neves magyar séfek főztek a népszerű izraeli vendéglőkben.

"Nagyon sikeresnek látom ezt a kapunyitási kísérletet, amely országszerte jelentős figyelmet keltett. Az egyre nagyobb érdeklődést a Magyarországra látogató turisták gyorsan növekvő száma is tükrözi" - hangsúlyozta Benkő Levente. 

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Van, aki hosszan fejezi ki magát, hátha közben eszébe jut valami."
Feleki László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ