Szombathelyen ad jótékonysági nagykoncertet a Csík Zenekar
Dátum: 2019. november 4., hétfő, 5:58

December 8-án este az AGORA Művelődési és Sportházban ad jótékonysági nagykoncertet a Csík Zenekar - közölték kedden a szombathelyi városházán tartott sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Nemény András, Szombathely polgármestere hangsúlyozta: hagyományt szeretnének teremteni azzal, hogy minden évben egy alkalommal nagyszabású jótékonysági rendezvénynek ad helyet a város. Emlékeztetett, hogy tavaly a 100 Tagú Cigányzenekar adott nagy sikerű koncertet, melynek bevételeit akkor az Esőemberke Alapítvány által létrehozott autista otthon támogatására fordították.

Pacsai Gábor, a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Kossuth-díjas Csík Zenekar egész estét betöltő koncertet ad, melyen meglepetés vendégek is a színpadra lépnek.

Hozzáfűzte: minden a megvásárolt koncertjegy árából ötszáz forinttal támogatják a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Alapítványt, illetve szintén a bevételek egy részéből idén is hangszereket vásárolnak majd a szombathelyi zeneiskola számára.

Szita Szilvia, a Zseboroszlán alapítvány egyik alapítója elmondta: nonprofit szervezetük egy lélegeztetőgép megvásárlására kívánja fordítani a koncertjegyekből befolyt összeget.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ Az igazság hatalmas, és győzedelmeskedni fog. Ez rendben is volna, csak az a baj, hogy nem így van. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ