November 5-én kezdődnek a Cziffra Fesztivál felvezető programjai
Dátum: 2019. november 4., hétfő, 7:09

Hagyományosan november 5-én, Cziffra György születésnapján kezdődnek a Cziffra Fesztivált felvezető előzetes programok, idén Pusker Júlia hegedűművész és Szabó Marcell zongoraművész koncertjével az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

A két művész műsorán Johann Sebastian Bach g-moll hegedű szólószonátája és Debussy Gyermekkuckó című műve szerepel, valamint közösen adják elő César Franck A-dúr szonátáját. A koncertre a belépés díjtalan, de regisztrálni kell a doryeva@kult13.hu címen vagy a helyszínen - közölték a szervezők az MTI-vel.

November 20-án Ágyúk és virágok - Cziffra György emlékezete címmel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetével közös rendezésben először valósul meg nemzetközi tudományos műhelytalálkozó, amely Cziffra György életművét három szempont szerint dolgozza fel. A rendezvényen hazai és nemzetközi kutatók, valamint pályatársak tekintik át a kutatás már meglévő eredményeit. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

November 23-án a Nagytétényi Cziffra György Kulturális Központban a Hommage a Cziffra elnevezésű koncerten Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, valamint tanítványaik emlékeznek meg az 1956-ig a kerületben élő zongoraművészről. A belépéshez az info@cziffrakozpont.hu címen kell regisztrálni.

Ötödik alkalommal várja a közönséget 2020 februárjában a Cziffra György Fesztivál, amelyet a világhírű zongoraművész emlékének ápolására hozott létre Balázs János zongoraművész 2016-ban. A február 16. és 23. között zajló fesztiválon több helyszínen sokszínű, egyedi témájú estek és kiemelkedő művészek várják a közönséget.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ ...nem mindenki oroszlán, aki az akar lenni."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ