Izraelben ad koncerteket a 100 Tagú Cigányzenekar
Dátum: 2019. november 18., hétfő, 7:08

Első alkalommal lép fel Izraelben november 21. és 23. között a 100 Tagú Cigányzenekar.

Az izraeli koncertek különlegessége, hogy az előadásokon a zenekarral együtt szerepel Masa Anita énekesnő Magyarországról és Dudu Fisher izraeli kántor-énekes. Három helyszínen, az ország három legnagyobb városában négy koncertet adnak: 21-én a haifai Amfiteátrumban, 22-én két egymást követő időpontban Tel-Avivban, 23-án pedig esti előadáson a Jeruzsálemi Színházban lépnek a közönség elé.

Masa Anita a többi között előadja a híres Arany Jeruzsálem című dalt (Jerusaláim sel zahav), s mellette a negyvenkét zenész tolmácsolásában megszólalnak majd klasszikus zenei alkotások, tradicionális magyar cigánynóta és népdalfeldolgozások, valamint izraeli zene, héber és jiddis dalok is.

Beke Farkas Nándor, a zenekar elnöke az MTI-nek elmondta, hogy négyéves munka áll a koncertkörút mögött.

"Sokat próbáltunk, nagyon készültünk. Még a szokásosnál is több próbát iktattam be a zenekarnak, mivel öt eddig ismeretlen izraeli számot is előadunk Werner Gábor karmester betanításával: ezeket Dudu Fisherrel fogjunk közösen bemutatni" - tette hozzá.

Mint mondta, saját repertoárjukból több olyan sikerdarabot is játszanak az izraeli közönségnek, mint Brahmstól a Magyar táncokat, a Monti Csárdását és Dinicu Pacsirtáját.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Az emberek nem egészségesek, hanem boldogok akarnak lenni."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ