Nemzetközi hárfaversenyt rendeznek Szegeden
Dátum: 2019. november 21., csütörtök, 6:36

Huszonöt ország hatvan fiatal muzsikusának részvételével rendeznek nemzetközi hárfaversenyt november 27-től Szegeden.

Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, a verseny egyik védnöke az immár ötödik alkalommal megszervezett rendezvényt bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2007-ben indult megmérettetés illeszkedik a szegedi zenei versenyek - a Simándy-énekverseny, a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny, valamint a Nemzetközi Gitárfesztivál és -verseny - sorába.

A magas színvonalú szegedi oktatás és a hangszer szerepének átalakulása egyre jobban a hárfára irányította a figyelmet. A korábban inkább csak a zenekarból ismert hárfa egyre inkább kilép a pódiumra mint szóló hangszer, emellett fontos szerepet kap kamaraművekben is - mutatott rá Kerek Ferenc.

Mint Anasztázia Razvaljajeva hárfaművész elmondta, a zenei tanulmányok teljes spektrumát lefedő versenyen három kategóriában indulnak a növendékek: a 14 év alatti zeneiskolások, a legfeljebb 19 éves középiskolások, valamint a 25 évnél fiatalabb pályakezdő művészek.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfatanára kifejtette, a verseny programját úgy állítják össze, hogy teret adjanak a versenyzők egyéniségének is, emellett kötelező darabok révén mégis valamelyest összehasonlíthatóvá tegye a részvevőket. Céljuk a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítse is, így a kötelező művek minden versenyen magyar zeneszerzők alkotásai. Idén a legfiatalabbak Maros Rudolf egy darabját adják elő, a 19 év alattiak Bartók Béla Mikrokozmoszából választhatnak egy művet, a pályakezdő művészek pedig Liszt Ferenc egy választott alkotásának átiratát adják elő.

A hárfaművész elmondta, egyetemistaként maga is sok zenei versenyen vett részt, amelyeken amellett, hogy izgalmas élményekkel gazdagodott, rengeteg szakmai tapasztalatot nyert, és sok szakmai barátságot is kötött.

Natália Gorbunova, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze, a Király-König Péter Zeneiskola hárfatanára elmondta, hogy a rendezvény megnyitójának - melyen Chantal Mathieu francia hárfaművész, a zsűri elnöke ad koncertet - a Reök-palota ad otthont. Ezt követően mindhárom korosztály versenyeit is a szecessziós épületben rendezik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ A paptól elvárják, hogy két lábon járó vasárnap legyen."
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ