Jövő hétvégén ismét Jazz Showcase a Müpában
Dátum: 2020. február 3., hétfő, 13:21

Ismét a dzsesszé lesz a főszerep a Müpában jövő hétvégén, a Jazz Showcase tehetségbörzén az ifjú tehetségek mellett jól ismert művészek is fellépnek február 7. és 9. között.

A Müpa közleményében olvasható, hogy a Jazz Showcase az évek során Közép-Európa egyik legjelentősebb börzéjévé nőtte ki magát, amely olyan, ma már nemzetközi szinten is ismert előadókat indított el a pályán, mint Tálas Áron, Harcsa Veronika, Jónás Vera, Csemer Boglárka és Balogh Roland.

Mint írják, a délutáni koncerteken idén kilenc fiatal zenekar mutatkozik be a Müpa két színpadán, a Zászlótérben és az Átriumban.

A nemzetközi szaktekintélyekből - mint Borbély Mihály, Kossuth-díjas klarinét- és szaxofonművész vagy Krin Gabbard, a Columbia Egyetem Jazztanulmányi Tanszékének adjunktusa - álló zsűri választja ki közülük a legfigyelemreméltóbb csapatot, amely a 2020/2021-es évadban visszatérhet a Müpa színpadára.

A közönség számára ingyenesen látogatható tehetségkutató az előző évekhez képest idén már 15 órakor elstartol. Minden zenekar egyórás koncertet ad, idén újdonságként Novák Péter színész, énekes, zeneszerző beszélget a fellépőkkel.

Az összegzés szerint a fellépők között lesz elektronikus hangzásokkal kísérletező együttes, mint a SHINTERZ vagy a Fekecs Ákos Project. Bemutatkozik a hagyományos stílusirányzatokat modern megoldásokkal ötvöző instrumentális csapat, a Rodek Balázs Trió, a Sebestyén Patrik Sextet és a Szalóky Group, és lesznek az énekhangot előtérbe állító formációk is: a Perpetuum, a Hász Eszter Quintet, a Nagy-Babos Rebeka Quartet és a Bari Lacika Trió. Mint írják, a közönség szavazhat a neki legjobban tetsző zenekarra.

A rendezvény kísérőprogramjaként február 8-án második alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Jazztanulmányi Szimpóziumot, amelyen többek között szó esik majd a dzsessz megjelenítéséről a 21. században és a németországi dzsesszéletről. Egy kerekasztal-beszélgetés során pedig azt a kérdést is körbejárják, hogy kulturális örökség-e a magyar dzsessz.

Az esti koncerteken már sikeres zenészeké lesz a főszerep: a Jazz Showcase nyitónapján az Oláh Krisztián Quartet lép színpadra a világhírű amerikai tenorszaxofonos, Rick Margitza társaságában.

A második napon a zongoristaként és zeneszerzőként is jelentős sikereket jegyző Oláh Dezső ad koncertet.

Az idei Jazz Showcase-t a fúziós dzsesszben utazó Finucci Bros Quartet zárja. A Balogh Roland és Balogh Zoltán vezette kvartett sztárvendégekkel - többek közt Tóth Verával és Kökény Attilával - lép színpadra sok-sok improvizációval, virtuóz hangszeres játékkal és jól ismert melódiákkal.

A 2020-as Jazz Showcase szakmai partnere a Magyar Jazz Szövetség, a Zempléni Fesztivál és az ELTE Jazztanulmányi Kutatócsoport - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Aki meg akarja ismerni a népek lelkületét, tanulmányozza a kölcsönkönyvtárakat."
Hauff
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ