Járdányi100 - Koncertekkel és konferenciával is emlékeznek Járdányi Pál zeneszerzőre
Dátum: 2020. február 13., csütörtök, 6:46

Koncertekkel, konferenciával, tárlatokkal és kötetekkel is emlékeznek idén Járdányi Pál zeneszerzőre, népzenekutatóra születésének 100. évfordulója alkalmából a Járdányi100 programsorozatban.

A Zenetudományi Intézet a Járdányi és kora című, többszerzős tanulmánykötettel, valamint december 2-án és 3-án zenetudományi konferenciával emlékezik meg Járdányi Pál munkásságáról, zenepedagógiájáról, kutatásairól és koráról - mondta el Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója a hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

A Dalos Anna szerkesztésében várhatóan decemberben megjelenő tanulmánykötet többek között Járdányi Pál zenekari műveit és népdalfeldolgozásait ismerteti, bemutatja a korszakot és a kortársakat, emellett családi képek és egyéb dokumentumok színesítik.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora kiemelte: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is csatlakozik a Járdányi100 programsorozathoz, így március 10-én a Solti-teremben Járdányi Pál művei, egyebek mellett a 2. vonósnégyes, a Hegedűduók és a Szerelmi dalok szólalnak meg, december 3-án pedig előadásában a Hárfaverseny hangzik el a Pesti Vigadóban.

A Zenetudományi Intézet népzenekutató csoportja a 100 éves jubileum alkalmából két projekttel tiszteleg Járdányi Pál tudományos életműve előtt. Az egyik Járdányi Kidéről készült falumonográfiájára, a másik a népdalrendszerezésére vonatkozik - közölte Szalay Olga népzenekutató.

Új kiadásban lát napvilágot A kidei magyarság világi zenéje címmel 1943-ben megjelent monográfia, amelyet kiegészítenek a hagyatékból és a Zenetudományi Intézet népzenekutató csoportjából előkerült, eddig ismeretlen dokumentumokkal, jegyzetekkel. A másik projekt Járdányi népdalrendszerező munkáját mint folyamatot kíséri végig.

Kecskeméten emléknappal, a budapesti Szent Imre Gimnáziumban kiállítással és hangversennyel, Miskolcon és Győrben a zeneszerző szimfonikus műveinek megszólaltatásával emlékeznek - ismertette a programokat Járdányi Zsófia hegedűművész, a Zeneakadémia tanára, Járdányi Pál lánya.

Járdányi Gergely nagybőgőművész, a Vicenzai Konzervatórium tanára, a zeneszerző fia a jövőbeli tervekről elmondta: a XII. kerületben szeretnének emléktáblát elhelyezni édesapja egykori lakóházánál, kezdeményezték a posztumusz díszpolgári cím adományozását, de díj alapítása, utca elnevezése és a hagyaték kutathatóvá tétele is a tervek között szerepel.

Járdányi Pál (1920-1966) Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató január 30-án lett volna 100 éves.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ