Kaposvári cigányzenész dinasztiába született 1945-ben, nemzedékek óta minden felmenője prímás volt. Apja, id. Sánta Ferenc már 15 évesen zenekart alapított Jászberényben, később klasszikus zenét is szívesen játszott és a szalonzenétől sem idegenkedett. Édesanyja is neves zenészcsalád leszármazottja volt, aki egyszerű, szerény háziasszonyként élte az életét, gyakran sírva fakadt a meghatottságtól, amikor kisfiát hallotta muzsikálni.

Hétéves korában kezdett el hegedülni a helyi zeneiskolában, tanára, Lehota Dezső a kaposvári szimfonikus zenekar koncertmestere volt. Tizenhárom évesen már a zenekar tagja volt, két évvel később felvételi nélkül került be a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolába, ekkor szülei is a baranyai megyeszékhelyre költöztek. Tizennyolc évesen vették föl a budapesti Zeneakadémiára, ahol 1969-ben szerzett hegedűművészi és -tanári diplomát, komolyzenei tanulmányai mellett országjáró cigányzenészként Kovács Apollóniát, Solti Károlyt kísérte. 23 éves korában megnősült, a zenészhagyomány folytatódik családjában: fia a Zeneakadémia hegedű szakán, lánya a zongora szakon végzett, unokái is tehetséggel muzsikálnak.

A Zeneakadémia elvégzése után az Operettszínházban, majd az Operában játszott, de nem érezte igazán jól magát a zenekari árokban, ezért úgy döntött, inkább szólista vagy zenekarvezető lesz. Az 1973-ban megalakított első népi zenekarával a svédországi Göteborgban, majd Németországban a leghíresebb helyeken muzsikált. Bejárta az egész világot, Európa szinte összes országában játszott - gyakran apjával együtt -, ahogy az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Ausztráliában is.

A turnékkal járó hosszú távollétekbe belefáradva 1979-ben végleg hazatért, két éven át a nem sokkal korábban megnyílt Hilton szállóban muzsikált. 1981-től kilenc éven át az Átrium Hyatt (ma Sofitel Budapest) Tokaj éttermében lehetett játékát hallani, ezután öt évre Olaszországba szerződött. Velencében a Szent Márk téren olasz zenészek élén szerepelt, később szalonzenekarával Németországban, majd a budai várbeli Király étteremben zenélt.

Ifjabb Sánta Ferenc alapító tagja volt a 100 Tagú Cigányzenekarnak, jelenleg az 1994-ben alakult, mintegy nyolcvan tagú Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti igazgatója és vezető prímása. A Magyar Rádióban már 1972-ben elkészítette első önálló hangfelvételét, azóta folyamatosan jelennek meg rádiós, televíziós és hanglemez felvételei. Ezeken és koncertjein a cigányzene ismert darabjai mellett - többek között - népszerű klasszikus műveket, Brahms, Bizet, Massenet, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveit is játssza. "Vallom, hogy a zene a szépség nyelve, és boldog vagyok, hogy ebbe a nemzetközi szótárba nap mint nap írhatok új fejezeteket" - mondta hivatásáról.

1981-ben megkapta a Magyar Televízió, 1982-ben a Magyar Rádió nívódíját. 1995-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 1998-ban eMeRTon-díjjal, 2002-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a cigánymuzsika magas szintű műveléséért. 2011-től Budapest díszpolgára, 2014-ben a nemzet művésze lett. 2017-ben ő vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi Méltóságért kitüntetést a cigányság és a magyarság egyesítése érdekében, Magyarország világban való megismertetéséért tett erőfeszítéseiért.

2009-ben, amikor megkapta a Prima Primissima Díjat, a következőt nyilatkozta: "Az orvos a testet gyógyítja, a cigányzenész pedig a lelket. Az én fogadalmam, hogy öregbítsem ennek a szép magyar cigányzenének a hírnevét, amit az egész világon kedvelnek. Szeretném ezzel is szolgálni a magyar kultúra ügyét".

(MTI)