Március 16-án kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál
Dátum: 2020. március 6., péntek, 8:36

Klasszikus zene és dzsesszkoncertek, előadások és közös éneklés is várja a közönséget március 16. és 22. között a Kárpát-medence több mint 100 településén a Bach Mindenkinek Fesztivál ingyenes programjain.

A programok - amelyek között kiállítások, mesterkurzus és verseny is szerepel - a hangversenytermek mellett mintegy 80 templomban, 50 iskolában és 20 kórházban várják a közönséget - mondta el Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató a rendezvényt beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Kitért arra is, hogy az idei fesztiválon a közönség a Magyar Gyermekmentő Alapítvány lélegeztetőgép-vásárlását támogathatja adományaival.

A koncerteknek egyebek mellett a Müpa, a Gödöllői Királyi Kastély, az Eiffel Műhelyház, a budapesti Kálvin tér, a Debreceni Zenede és a kőszegi Fő tér, valamint a határon túl többek között Nagyvárad, Szabadka, Ungvár és Párkány terei, intézményei adnak otthont.

A Johann Sebastian Bach születésnapján, március 21-én rendezendő programok részleteit ismertetve Hoppál Péter karnagy elmondta: a Kálvin téri református templomban koráléneklésen vehetnek részt az érdeklődők, a négyszólamú művek fúvós zenekari kísérettel szólalnak meg. Közreműködik a Nemzeti Énekkar és a Budapesti Helyőrség Zenekara.

A Müpa 17 programot kínál a fesztiválon, köztük klasszikus zenei és dzsesszkoncerteket, kiállítást és zenetörténeti előadást is - közölte Gaál Judit, a Müpa vezető művészeti titkára. Hozzátette, hogy a programokat a műfaji sokszínűség jellemzi, fellép mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, a Zeneakadémia hallgatói és a Magyar Honvédség Központi Zenekara.

Herboly Domonkos, az MNF Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. főigazgatója felhívta a figyelmet az Apa és fia című koncertre, amelyen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Johann Sebastian Bach III. és IV. Brandenburgi versenyét, valamint Carl Philipp Emanuel Bach a-moll csellóversenyét adja elő március 21-én a Müpában.

A 2015-ben indított Bach Mindenkinek Fesztivál Johann Sebastian Bach születésének (1685. március 21.) évfordulója előtt tiszteleg, a részletes programkínálat a bachmindenkinek.hu oldalon olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„A holtak kötelessége felnyitni az élők szemét."
Maurice Maeterlinck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ