Idősek otthonánál adott koncertet Vastag Csaba és zenekara
Dátum: 2020. április 29., szerda, 7:19

Három budapesti idősek otthonához látogatott el Vastag Csaba énekes, a Life Tv műsorvezetője, aki zenekarával koncerttel lepte meg az ott élő időseket és ápolókat.

Az április 21-i koncertre egy nyitott tetejű buszon érkeztek, az énekes a busz tetején állt a zenekarával, betartva a szabályokat, másfél méteres távolságra egymástól. Így igyekeztek egy kis színt, jókedvet varázsolni a karantén ideje alatt az ott élő idősek, ápolók, dolgozók mindennapjaiba - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a zenészek előadták az Őrizd az álmod és a Bátorság című dalukat is, a közönség az ablakokból és erkélyekről hallgatta őket. Az énekes a maga módján és eszközeivel így szeretné meghálálni a közönségének mindazt a szeretetet és figyelmet, amit az elmúlt tíz évben kapott - fogalmaznak.

Az eseményre elkísérte a zenekart a Life Tv, és hamarosan a nézők is láthatnak egy rövid összefoglalót a koncertről online, illetve a televízióban. A zenészek az ország más településeire is ellátogatnak, a következő állomás Sopron lesz - olvasható a közleményében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ