Koronavírus - Rendkívüli pályázatokat hirdet a Hangfoglaló Program
Dátum: 2020. május 4., hétfő, 10:00

Rendkívüli pályázatokat hirdet a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program Kollégiuma: a kiírásokkal a zenekarok, a koncerthelyszínek és technikusok együttműködését ösztönzik, valamint könnyűzenei oktatási anyagok készítését támogatják.

A Hangfoglaló Program szerdai közleménye emlékeztet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt nagyszámú koncert maradt el március közepe óta, ami az előadóművészeket, a helyszíneket és az események létrejöttéhez nélkülözhetetlen technikai személyzetet is nehéz helyzetbe hozta. Ezért az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 60 millió forintot szán olyan, szigorúan közönség bevonása nélkül rögzítendő koncertfelvételek megszületésére, amelyek létrehozásán zenekarok és profi technikusok közösen dolgoznak, terjesztésükben pedig korábban már működő koncerthelyszínek vesznek részt.

Mint írják, a maximum 20 perces, minimum 4 dalt felvonultató felvételek esetében nem feltétel, hogy új vagy akár korábban be nem mutatott szerzemények hangozzanak el. A profi technikával, szakemberek bevonásával készült koncertfilmek első bemutatásának joga az együttműködő koncerthelyszíneket illeti majd meg, akik saját honlapjaikon, közösségi felületeiken ezzel nemcsak az adott produkciót, de önmagukat is népszerűsíthetik. Egy-egy produkció maximum 600 ezer forintra pályázhat, és kitétel, hogy ugyanaz a közreműködő legfeljebb két pályázatnak lehet részese annak érdekében, hogy minél többen részesülhessenek a támogatásból.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma a mindennapok részévé vált online oktatásra reagálva 12 millió forintos keretösszegű felhívással szeretné ösztönözni a világhálón közzétehető, könnyűzenei oktatóanyagok megszületését is. Ebben az esetben is alapfeltétel a profi technikai személyzet bevonása, akiknek a közreműködésével 15-30 perces oktatóvideók készíthetők.

A pályázati felhívás szerint az elsősorban az ének-zene, történelem, magyar irodalom vagy osztályfőnöki órákon használható tananyagok a könnyűzene bármely szegmensével foglalkozhatnak. A kollégium célja többek között a hangszeres oktatóvideók, könnyűzene-történeti előadások, az irodalom és a zene kapcsolatát bemutató tananyagok és a könnyűzene tudatos használatáról szóló ismeretanyagok terjesztése - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Az, hogy egy tojásra azt mondom, hogy büdös, nem jelenti azt, hogy jobbat tudok helyette tojni."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ