Meghirdeti bérleteit a jövő évadra a Budapesti Fesztiválzenekar
Dátum: 2020. május 21., csütörtök, 14:00

Tizenegy bérletet kínál a Budapesti Fesztiválzenekar a 2020/21-es évadra, a zenei repertoár a régizenétől a legújabb zenéig terjed.

A Fővárosi Önkormányzat és a magyar kormány megállapodása értelmében a Budapesti Fesztiválzenekar 1,65 milliárd forint éves támogatásban részesül - mondta el Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a csütörtöki online sajtótájékoztatón, Budapesten.

Karácsony Gergely főpolgármester kiemelte, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar finanszírozása hosszú távon kiszámíthatóvá vált a kormány és a főváros megállapodása révén.

A BFZ koncertjeire a nagyközönség június 10-től vásárolhatja meg bérleteit, a szólójegyek és szabad bérletek június 24-től lesznek elérhetőek. A tervek szerint folytatódik a Közösségi Hetek ingyenes országos koncertsorozat, az Európai Hidak fesztiválján szeptemberben pedig Nagy-Britannia áll majd a középpontban a Müpában.

Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója elmondta, hogy a 11 bérlet közül újdonság a Fricsay-bérlet, amely délutánonként kínál koncerteket három helyszínen, a Müpában, a Zeneakadémián és az Olasz Kultúrintézetben.

Az új évadban a Fesztiválzenekar muzsikusai újra együtt zenélnek mások mellett Vilde Frang norvég hegedűművésszel és a karmester Robin Ticciatival. Baráti Kristóf Korngold D-dúr hegedűversenyét adja elő, Madaras Gergely pedig először vezényli a BFZ-t.

A koncertek zenei repertoárja a régizenétől a legújabb zenéig terjed, Fischer Iván Beethovent, Mahlert, Lisztet, Stravinskyt, Prokofjevet, Schumannt, Brucknert, Mozartot és Ravelt is vezényel. A 2020-as évet újra Titokkoncerttel búcsúztatják a Budapest Kongresszusi Központban, a 2021-es maratonon a Müpában pedig Liszt Ferenc és Berlioz művei szólalnak meg.

Fischer Iván a zene fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a koncertélményeknek minél előbb vissza kell térnie az emberek életébe. Úgy tervezik, hogy szeptembertől újraindul a koncertélet és a zenekar turnézni fog Ázsiában, Európában és Amerikában is.

A bérletárusítás kizárólag online történik, emellett ha lesz olyan koncert, amelyet le kell mondani, az adott bérlethányadot visszatérítik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ