Jövő ősszel rendezi meg a Zeneakadémia a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
Dátum: 2020. június 27., szombat, 7:55

A koronavírus-járvány miatt 2021 őszére halasztja a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia.

A rekordszámú pályázó közül kiválasztott 116 elődöntős automatikusan jogot nyert arra, hogy induljon az új időpontra kitűzött megmérettetésen - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

Számos versenyző jutott az elődöntőbe olyan országokból, amelyekben most is növekszik a koronavírus-fertőzések száma, így az ő felkészülésük és utazásuk bizonytalanná vált az eredeti, idén szeptemberi időpontban. A szervező Zeneakadémia a névadó-zsűrielnök operaénekesnővel egyeztetve ezért úgy döntött, hogy a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a tervek szerint 2021. augusztus 29. és szeptember 5. között valósítja meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával.

Az énekversenyre a világ 47 országából 255 fiatal művész adott be érvényes jelentkezést. A Marton Éva vezette előzsűri - amelynek munkájában Kiss-B. Atilla Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, valamint Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója vett még részt - kifejezetten magas színvonalúnak értékelte az online beküldött jelentkezéseket, ezért is válogatott be több versenyzőt, mint bármelyik korábbi versenyen.

Az 59 férfiból és 57 nőből álló mezőny legfiatalabb és legidősebb tagja is bariton, előbbi egy 19 éves ukrán, utóbbi egy 35 éves japán énekes. A 23 orosz és 18 ukrán énekes mellett 16 fővel képviselteti magát Korea, Kínából és az Egyesült Államokból egyaránt öten jutottak az elődöntőbe, de indulhat brit, lengyel és izraeli versenyző is, sőt Kongóból, Iránból, Ausztráliából, Venezuelából, valamint Trinidad és Tobagóból is sikerrel jelentkezett egy-egy énekes.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Ha nem lennének ellenségeim, ki szedné le rólam a rozsdát?"
Kálvin János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ