Augusztus végéig tart a Zenélő Budapest szabadtéri koncertsorozat
Dátum: 2020. július 10., péntek, 8:01

Augusztus 27-ig várja az érdeklődőket a Zenélő Budapest szabadtéri koncertsorozat Budapesten, amelynek keretében 200 minikoncert hangzik el.

A tematikusan felépített program keretében a főváros különféle pontjain megszólaló minikoncertek az épületek múltjáról, történelméről és kultúrájáról is mesélnek - hangsúlyozta Götz Nándor művészeti vezető az M1 aktuális csatorna szerdai adásában, hozzátéve: a koncertsorozat zenélő városnézés is egyben.

A Zenélő Budapesten hallhatók lesznek klasszikusok dzsesszhangszerelésben, szaxofonkvartett, a szvingkorszakot idéző koncert, huszárruhás rézfúvósok, női vonósnégyes, erdélyi népzene és fafúvósok operaénekessel.

Götz Nándor kiemelte: a koncertek mellett az idei év újdonsága a különleges közösségi hangszerek, amelyek zenei előképzettség nélkül is megszólaltathatók. A művészeti vezető által tervezett ütőshangszereket a Millenáris parkban vasárnaponként, a Várkert Bazár Gloriette-nél péntekenként, a Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán pedig szombatonként próbálhatja ki a közönség.

Hangsúlyozta, hogy a főváros helyszínein különféle programok várják az érdeklődőket: a minikoncertek mellett egyórás dzsesszkoncertek is szerepelnek a programban, a háromórás interaktív műsorokba pedig bármikor be lehet csatlakozni, a programon belül a gyerekek a felnőtt együttesekkel együtt zenélhetnek.

A helyszínekhez hangszerelték a műsort - emelte ki a művészeti vezető, aki megjegyezte, hogy például a Műcsarnoknál klasszikus művek dzsesszfeldolgozásai várják az érdeklődőket: felcsendül például Kis éji zene Mozartól vagy a Badinerie Bachtól.

A koncerteken a főváros legnevesebb klasszikus zenekarainak művészei, szólisták, valamint nép -és dzsesszzenészek lépnek fel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ