Harminc zenei esemény a Nemzetközi Fúvósnapok Fesztivál programjában
Dátum: 2020. agusztus 13., csütörtök, 14:43

Harminc komoly- és népzenei esemény, valamint több kiállítás is várja a közönséget az idei Nemzetközi Fúvósnapok Fesztiválon, amelyet augusztus 24. és 30. között rendeznek meg hat helyszínen, Pakson, Kalocsán, Tolnán, Dunaszentgyörgyön, Gerjenben és Madocsán.

A fesztivál programját ismertető, keddi sajtótájékoztatón - amelyen jelen volt négy házigazda település polgármestere is -, Kovács Pál, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár, a programsorozat fővédnöke azt mondta, a Paks II. projekthez hasonlóan újabb nemzetközi projektet köszönthetnek Pakson és térségében.

A zenei fesztivál az együttműködésről, szinkronról, harmóniáról szól, amit a munkánkban és életünkben is szeretnénk elérni - fogalmazott.

Hozzátette: a magyar előadók mellett Azerbajdzsánból, Horvátországból, Japánból, Luxemburgból, Németországból és Törökországból is érkeznek művészek az eseményre, amely abból a szempontból is egyedülálló, hogy felhívja a figyelmet az utánpótlás fontosságára, hiszen három kurzust is rendeznek.

Szabó Péter, Paks polgármestere hangsúlyozta: öröm, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után megtartható a nemzetközi fesztivál.

Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató a programokról szólva elmondta: a fesztiválon fellépnek szólisták, kamarazenekar, fúvószenekar, a műsorban egyaránt szerepel egyházi zene, népzene, könnyedebb műfajok és klasszikus zene.

Kiemelte a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban augusztus 24-én rendezendő nyitó koncertet, amelyen Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester vezényletével a Készenléti Rendőrség zenekara játszik, mellettük fellép a paksi Roger Schilling Zenekar is.

Augusztus 25-én Tolnán, a Nagyboldogasszony templomban Scheuring Kata fuvolaművész és Ana Granik horvát zongoraművész, másnap Dunaszentgyörgyön, a református templomban Bazsinka József tubaművész ad koncertet. Augusztus 27-én Gerjenben a Csillag születik vetélkedő győztes énekese, Mészáros János Elek és a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes Hazám, hazám című koncertjét hallhatja a közönség.

A fesztivál záró koncertje augusztus 30-án a kalocsai Érsek-kertben lesz, ahol a kalocsai és a paksi fúvószenekarok mellett az ott rendezendő harsonatábor, a Hungarian Trombone Camp művészei játszanak.

Madocsán szintén augusztus 30-án Pitti Katalin operaénekes és a szolnoki Légierő Zenekar koncertjét rendezik meg, amelyen közreműködik majd Veér Mátyás, a Stuttgarti Operaház harsonaművésze.

Madocsán emellett néprajzi előadásokat tartanak, táncházat, folkkocsmát rendeznek, és népdaltanítás is lesz Császárné Borzavári Róza népzenész vezetésével. Kiállításon is bemutatkozik Geiger György Kossuth-díjas trombitaművész, aki fotóit tárja a közönség elé.

Pakson 2016 óta rendeznek fúvós koncerteket kiemelkedő hazai és nemzetközi művészek, együttesek, zenekarok közreműködésével, az esemény 2018-ban fesztivállá nőtte ki magát.

A részletes programot a fuvosnapok.hu honlap ismerteti.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben. "
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ