Kilenc bérletsorozatot hirdet a MÁV Szimfonikus Zenekar
Dátum: 2020. szeptember 4., péntek, 14:21

Kilenc bérletsorozatot hirdet a 2020/2021-es évadra a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely szombaton ingyenes kamarakoncertekre várja a közönséget Budapest belvárosában.

A bérletes koncerteknek a Müpa, a Zeneakadémia, az Olasz Kultúrintézet, a Festetics-palota és a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthon. Az évadban Daniel Boico zeneigazgató mellett az állandó vendégkarmesterek, Kesselyák Gergely, Takács Nagy Gábor és Csaba Péter is vezényel majd.

A zenekar alapításának tiszteletére, jövő év április 24-én Beethoven I. és IX. szimfóniája hangzik majd el és pótolják azt a tavasszal elmaradt hangversenyt, amelynek műsorán Beethoven Missa Solemnis című művét hallhatja majd a közönség 2021 januárjában a Müpában - mondta el az évadot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, hogy a Missa Solemnis Nyíregyházán és Nagyváradon is elhangzik majd a zenekar előadásában Kovács János vezényletével.

Az évadban a zenekar 75 éves jubileumára írt darabok is megszólalnak majd, többek között Dénes Istvántól a MÁV START S.O.S. és Madarász Ivántól a Locomotiv.

A fellépő szólisták között szerepel Ránki Dezső, Ránki Fülöp és Bogányi Gergely zongoraművész, Szabadi Vilmos hegedűművész, Jean-Efflam Bavouzet zongoraművész és Gustav Rivinius gordonkaművész.

Május 25-én, a Bartók Béla születésének 140. évfordulóján tartandó gálakoncerten Pinchas Zukerman hegedű- és brácsaművész lesz a vendég, a hangverseny elején gordonkaművész felesége, Amanda Forsyth közreműködésével előadják Kodály Zoltán Duóját hegedűre és csellóra. A hangversenyt Takács-Nagy Gábor vezényli majd.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy amennyiben csak fél házzal lehet játszani, akkor a tervek szerint alkalmanként két koncertet adnának, a műsor rövidebb lenne, elmaradnának a nyitányok.

Kitért arra is, hogy átvették a Stefánia úti ideiglenes székházuk kulcsait, ám az épületrészt piaci áron bérlik, így bizonytalan, hogy meddig tudnak maradni. A jövőt tekintve a MÁV rendelkezésükre bocsát egy kultúrházat, amelyet fel kell újítani, ott lehetne az állandó helyük.

Izgalmasnak jellemezte az évadot Daniel Boico, aki az élőzene fontosságát és jelentőségét is hangsúlyozta. Elmondta, hogy a Zeneakadémián a Lukács-bérletben Ismuratov A turul című művének ősbemutatója mellett Sosztakovics II. gordonkaversenye és Prokofjev V. szimfóniája is elhangzik. A Festetics-palotában négy koncertet hallhatnak az érdeklődők, a Szőke Tibor-mesterbérletben pedig Maxim Vengerov hegedűművész is színpadra lép a Müpában.

A szombati Open Day rendezvényen Budapest 7 belvárosi részén, a Károlyi-kertben, az Egyetem téren, a Kálvin téren, a Mikszáth Kálmán téren, a Lőrinc pap téren és a Múzeumkert két helyszínén adnak koncerteket a muzsikusok. Este 8 órától a teljes zenekar adja elő Erkel, Brahms, Balogh Sándor és Berlioz műveit Daniel Boico vezényletével.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ