Részben virtuálisan tartják meg idén a WOMEX világzenei fesztivált
Dátum: 2020. szeptember 6., vasárnap, 7:58

Részben virtuálisan tartják meg idén a WOMEX nemzetközi világzenei fesztivált - jelentette be pénteken a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts.

A programok az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek.

Mint közölték, tanulmányozzák, hogy Budapest milyen formában jelenhet meg az online közvetítés központi helyszíneként, és a fesztivál mely elemeit tudják élőben Budapesten megtartani. Olyan megoldásokban gondolkodnak, amelyek úgy digitálisan, mint a helyi közönség számára a majdani körülmények között a legtöbbet tudják nyújtani.

A közlemény szerint a cél az, hogy az esemény minden megszokott szegmense megvalósulhasson legalább digitális formában: a beválogatott zenekarok koncertjei, a konferenciabeszélgetések, a filmbemutatók.

A döntést a magyar kormány szeptember 1-jén bejelentett beutazási szigorításai és a járványügyi helyzet fényében hozták meg, tekintettel arra, hogy az eseményre normális körülmények között közel 100 országból érkeznek vendégek - olvasható a közleményben.

A szervezők a digitális program részleteit a hónap végéig dolgozzák ki. Hamarosan bejelentik azt is, hogy idén ki kapja a WOMEX nagy presztízsű előadói életműdíjat és a szakmai díjat.

A szervezők megkezdték az egyeztetéseket arról is, hogy az első olyan alkalommal ismét visszahozzák a WOMEX-et Budapestre, amikor azt a járvány és az egyéb körülmények megengedik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„Minden piszok, ami nincsen a maga helyén."
Max Planck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ