Music Hungary Konferencia az elkészült könnyűzenei stratégiáról
Dátum: 2020. szeptember 10., csütörtök, 9:40

A novemberi veszprémi Music Hungary Konferenciára a kormány véleményezi az elkészült magyar könnyűzenei stratégiát, addigra a 2021-2025 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi pillérek is körvonalazódnak - jelentette be a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújításának és társadalmiasításának koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten.

Demeter Szilárd az Akvárium Klub előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a járványhelyzetben számos döntést hoztak a hazai zeneipar megsegítésére.

"Várhatóan a jövő héten kiírják a 1,4 milliárd forintos klubtámogatási pályázatot, amelyet az EMET támogatáskezelő felületen keresztül lehet majd elérni. A pandémia második hulláma miatt az itt elnyerhető összegeket nem koncerttámogatásra kapják a klubok, hanem járványügyi biztonsági fejlesztésekre, infrastrukturális fejlesztésekre" - mondta Demeter Szilárd.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen 450 millió forintos pályázati keretösszeg jut a bevételeiktől elesett rendezvénytechnikusoknak. A Petőfi Irodalmi Múzeum járvány miatt elnapolt ingatlanfejlesztési maradványösszegéből indulhat el - szintén pályázat útján - a magyar könnyűzene elmúlt fél évszázadának audiovizuális és tárgyi örökségét bemutató gyűjtemény kialakítása. "A tervek szerint egy ingyenesen elérhető felületen tudjuk közzétenni a gyűjteményt, a virtuális értéktár legkésőbb 2023-ra kinyithatja kapuit" - tette hozzá.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa arról beszélt, hogy a Music Hungary Konferencia Veszprémbe költözése egy folyamat része. "Olyan gazdasági modellt szeretnénk kidolgozni a Bakony és a Balaton térségében, amely a Közép-Európában megszokottnál jóval nagyobb mértékben építene a kreatív iparra".

A kormánybiztos utalt arra, hogy Veszprémnek kiváló adottságai vannak, tavaly elnyerte az UNESCO "Music City" címét, sikeres könnyű- és komolyzene fesztiválok házigazdája, az egy főre eső diplomások tekintetében az ország élvonalába tartozik, akárcsak kulturális szokásainak igényessége tekintetében, három színházat és két irodalmi folyóiratot tart el.

Weyer Balázs, a 2017-ben alakult Music Hungary Szövetség elnöke arról számolt be, hogy a november 9-10-i konferencián a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet, a hazai zeneipar jövője lesz a középpontban.

"Megvitatjuk, mit tudunk tenni azért, hogy a zeneipar minél kevesebb sérüléssel élje túl ezt az időszakot, hiszen hosszú évek óta az élőzene adja a bevételek túlnyomó részét. Nagyjából bekövetkezett, amit áprilisban felvázoltunk, 70 százalékkal esett vissza a zenészek jövedelme, mintegy 30 milliárd forintos bevételkiesést okozott a pandémia" - fejtette ki Weyer Balázs.

Mint elhangzott, a Szövetség megbízásából a PwC Magyarország Kft. hatástanulmányt készít, amelynek részletes megállapításait a Music Hungary Konferencián fogják ismertetni.

"Megvizsgáltuk, hogy a koncertjegyárak jelenlegi 27 százalékos, valamint a fesztiváljegyárak 18 százalékos áfakulcsának egységesen 5 százalékra csökkentése milyen hatással lenne az iparág szereplőre, illetve a központi költségvetés bevételeire. Jól látszik, hogy majdnem az összes iparági szereplő számára kedvező hatást jelentene egy ilyen lépés" - mondta Szilágyi Dávid, a cég menedzsere.

Hozzáfűzte: az extra forrás kompenzálná az iparági szereplőknek a koronavírus-járvány miatt megnövekedett költségeit, másrészt lehetőséget adhat arra, hogy ne kelljen jegyárakat emelni. A menedzser úgy látja, az áfacsökkentéssel több nemzetközi előadó hozható Magyarországra, nőhet a sportcsarnokok kihasználtsága, emellett a hazai kínálat is tovább színesíthető lenne.

A sajtótájékoztatón ott volt Puskás Peti zenész, énekes is. Mint elmondta, a szakmának szüksége van a segítségre, ráadásul az idei kiesés leginkább a nyári időszakot, a fesztiválfellépéseket érintette, amikor a zenészek bevételeik 90 százalékát megkeresik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„Szépen élni, ameddig lehet, és szépen meghalni, amikor kell."
Benedek Marcell
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ