A Dal 2021 - Szőke Nikoletta nyerte az első válogatót
Dátum: 2021. február 2., kedd, 13:47

Szőke Nikoletta Új esély című dalával nyerte A Dal 2021 első válogatóját szombaton.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

Szőke Nikoletta 35 pontot kapott a produkciójára, mögötte Galda Levente Eredő című dalával végzett másodikként 33 ponttal, a Tortuga és a Törnek az ablakok 31 ponttal harmadik, Hajdu Erik a Szürke madárral, 29 ponttal a negyedik lett.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Mudfield és a Nincsen szerencsém című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

Az első válogató extra produkcióját Vincze Lilla és Ember Márk adta elő: a két énekes a közelmúltban elhunyt zenészre, Bergendy Istvánra emlékezett a Bergendy együttes slágereinek csokrával. A műsor elején egy szintén nemrég elhunyt zenész, Balázs Fecó emlékére hangzott el egy dala a versenyzők előadásában.

A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Reni és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján - adal.hu -, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ