Perényi Miklós csellóművésszel adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok
Dátum: 2021. február 10., szerda, 17:24

Perényi Miklós csellóművész közreműködésével ad online hangversenyt csütörtökön a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Zeneakadémiáról.

A zenekar keddi közleménye szerint az esten Mihály András Csellóversenye és Robert Schumann II. (C-dúr) szimfóniája hangzik el Kelemen Barnabás vezényletével. A hangverseny díjtalanul megtekinthető a Zeneakadémia honlapján, Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

Mihály András az 1940-es években vonósnégyesével Bartók és a bécsi iskola mestereinek megismertetését tekintette fő feladatának, 1946-48-ban az Állami Operaház szóló csellistája volt. Ezzel a zenei háttérrel, biztos hangszerismerettel írta meg 1953-ban életműve reprezentatív darabját, a háromtételes Csellóversenyt, amelyért 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Az est szólistája Perényi Miklós, aki huszonnégy évesen lemezfelvételt készített a műből.

Robert Schumann 1845-46-ban, élete válságos időszakában írta II. szimfóniáját, amelynek ellenpontos szerkesztése az ezidő tájt tanulmányozott nagy előd, Bach zenéjének megismerésével magyarázható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Fucsik azt mondta: Emberek, legyetek éberek! Én meg azt mondom: Éberek, legyetek emberek!
Szász János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ