A Dal 2021 - Akusztikus produkciókkal indul az első elődöntő szombaton
Dátum: 2021. február 26., péntek, 21:08

A szombati elődöntőben kiderül, hogy a versenydalok akusztikus verzióban milyen kincset rejtenek - erről Vincze Lilla zenész, dalszerző, zsűritag beszélt az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában annak kapcsán, hogy szombaton este lesz A Dal 2021 első elődöntője, amelyben tíz akusztikus produkciót láthatnak a Duna Televízió nézői.

Vincze Lilla szerint az akusztikus zene a zenélésnek egy olyan magas és különleges foka, amelyben jobban érvényesülnek a zene és a szöveg finomságai, árnyalatai, az előadók hangja.

Mint mondta, azért találták ki ezt az akusztikus játékot, mert így jobban kiderül, hogy az adott versenydal "milyen színű", milyen kincset rejt még. Vincze Lilla szerint a szombati elődöntő produkciói kicsit megújulnak az akusztikus hangszerelés miatt.

Az EMeRTon-díjas énekesnő beszélt arról is, hogy mivel maga is a klasszikus zene területéről érkezett, ezek a produkciók nagyon közel állnak hozzá. Koncertjei közepén akusztikus változatban is előad dalokat.

Az első elődöntő több mint verseny, inkább ünneplés, aki ott fellép, már mindenki nyertes igazából - hangsúlyozta a zsűritag.

Az első elődöntőben Gerendás feat. Dárdai Blanka (dalának címe: Senkié), Szőke Nikoletta (Új esély), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), Katona Petra (Viszlát múlt), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Galda Levente (Eredő), a Beneath My Skin (Ébredj!), a Kaukázus (Egyetlen szó), valamint Bari Laci (Féltelek) lép színpadra.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezi.

Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét sms-szavazáson keresztül, így ezúttal is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A döntőbe négy dal jut tovább.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ