Gonda Jánost az Emmi saját halottjának tekinti
Dátum: 2021. március 12., péntek, 14:22

Gonda Jánost saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

A Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó alakja szerdára virradó éjjel hunyt el 89 évesen.

Gonda János 1932-ben született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett Szabolcsi Bence és Bartha Dénes tanítványaként. A főiskola után a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezőjeként dolgozott, és 1962-ben megalapította a Qualiton együttest, amellyel elkészítette a Modern Jazz lemezsorozat első albumát.

Több önálló lemeze is megjelent, nemzetközi elismertségét pedig számos európai koncert, előadás és kurzus jelzi. Zeneszerzőként elsősorban dzsesszdarabok kötődnek a nevéhez, de komponált filmzenét, pantomim- és balettzenéket, valamint szimfonikus jazzműveket is. 1965-ben ő szervezte meg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakát (1990 óta a Zeneakadémia tanszékeként működik), amelynek 1998-ig a vezetője volt. 1972-1984 között a Nemzetközi Jazz Föderáció alelnökeként dolgozott, 1990-ben az újonnan alakult Magyar Jazz Szövetség elnökének választották meg.

1974-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki, majd megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), valamint középkeresztje (2002) kitüntetést. 2012-ben vehette át a Széchenyi-díjat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ A kétségbeesés lépcsőfokai felfelé vezetnek."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ