Eötvös Péter kapta a 2020-as BBVA-díjat
Dátum: 2021. április 23., péntek, 13:43

Eötvös Péter karmesternek, zeneszerzőnek ítélték a 2020-as BBVA Frontiers of Knowledge Award díjat művészet kategóriában.

A spanyol BBVA bank 2008-ban alapította a BBVA Frontiers of Knowledge Awardot, amelyet számos tudományterületen és egyetlen művészeti kategóriában ítélnek oda. A zene és opera kategóriában korábban Pierre Boulezt és Kurtág Györgyöt is díjazták. A kitüntetés 2020-as kiadásának művészeti díját Eötvös Péternek ítélték oda eddigi munkásságáért - közölte az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány pénteken az MTI-vel.

A díjról minden évben független kuratórium dönt nemzetközi szaktekintélyek és művészeti szervezetek jelölései alapján. Eötvös Péter karmester, zeneszerző, professzor a második magyar alkotó, aki elnyeri ezt a neves díjat.

Eötvös Péter 1944-ben Erdélyben született, Budapesten nőtt fel, a Zeneakadémián zeneszerzést tanult, majd huszonkét évesen Kölnbe került, ahol karmesterdiplomát szerzett. Tanulmányai alatt egy évig a kölni operaházban korrepetitorként dolgozott, majd Stockhausen együttesével 1970-ben fél évet töltött Japánban, az oszakai világkiállításon, ami nagy hatással volt előadóművészi attitűdjére és zeneszerzői gondolkodására.

Évtizedekig élt Nyugat-Európában (Németországban, Franciaországban és Hollandiában), majd 2004-ben visszaköltözött Budapestre. Közben karmesterként és zeneszerzőként világhírűvé vált, tanárként pedig generációkkal ismertette meg a kortárs zenét. Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítványt 2004-ben alapította meg, amelynek a Budapest Music Center ad otthont. Évente több mesterkurzust vezet fiatal karmestereknek és zeneszerzőknek, valamint 2018-tól elindította az alapítvány mentorprogramját.

Eötvös Péter legutóbbi mesterkurzusán a Budapest Music Centerben a 95. születésnapját ünneplő Kurtág Györggyel együtt tanította a mentorprogram résztvevőit, valamint nemrégiben mutatta be a Pannon Filharmonikus Zenekarral Sirens s Song című zenekari művét, 2021 novemberében pedig legújabb, Sleepless című operájának ősbemutatóját vezényli a Berlini Állami Opera színpadán.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ