Öt ország hét televíziós csatornája sugározza a Virtuózok hetedik évadát
Dátum: 2021. május 25., kedd, 8:13

Öt ország hét televíziós csatornája sugározza a Virtuózok hetedik évadát, amely a Duna Televízióban lesz látható november 19. és december 17. között és amelyre május végéig még lehet jelentkezni - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti adásában.

A Virtuózok V4+ 2021 nemzetközi sorozat idén a visegrádi négyek országai és Horvátország tehetségeit kutatja.

A 2014-ben indult Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, amelyet ma már más országban is megrendeznek - hangsúlyozta Peller Mariann, a Virtuózok alapítója.

Mint mondta, ebben az évben két magyar castingadás is látható lesz, amelyből a négy legjobb magyar tehetség kerül ki. Idén a százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, emellett közönség-és különdíjakat is kiosztanak. Tavaly Szerbia, idén pedig Horvátország csatlakozott a megmérettetéshez - tette hozzá.

"Azzal, hogy médiaplatformot kapnak a fiatal tehetségek a közmédiában, az nagyon nagy előnyt jelent számukra, ezáltal megismeri őket ország-világ" - mondta Peller Mariann, kiemelve, hogy idén Plácido Domingo operaénekes-karmester is helyet foglal a zsűriben, ami lehetővé teszi a tehetségeknek, hogy eljussanak a világ nagy koncerttermeibe.

Bogányi Gergely zongoraművész, a zsűri tagja elmondta: az idei adásban új Bogányi-zongorán fognak játszani a gyerekek.

Beszélt arról is, hogy a Kis Virtuózok Alapítvány elnökeként a verseny után is részt vesz a tehetségek mentorálásában és igyekszik biztos útmutatást adni nekik.

A Kis Virtuózok Alapítvány 2014-ben jött létre, alapvető feladata, hogy a műsor után segítse a fiatalokat, mesterkurzusokkal, ösztöndíjjal és fellépési lehetőséggel - hangsúlyozta Peller Mariann.

A Virtuózok hetedik évadára jelentkezni ezen a linken lehet: https://virtuozok.hu/jelentkezes/ oldalon várják.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ A kísértéstől egyféleképpen szabadulhatunk meg: ha megadjuk magunkat neki."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ