Zenélő Budapest: Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla koncertje
Dátum: 2021. július 30., péntek, 6:03

A Zenélő Budapest nyári évadának második nagykoncertjén Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla dzsesszkoncerttel várja az érdeklődőket a Várkert Bazár Öntőház Udvarán, augusztus 1-jén 11 órától.

A nemzetközi dzsesszélet élvonalába tartozó páros, a szaxofonos Tony Lakatos és a zongorista Szakcsi Lakatos Béla közös fellépése kuriózum. A szokványos kvartettfelállás bőgő és dob szólamának hiánya izgalmas párbeszédet tesz lehetővé a két muzsikus számára - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Tony Lakatos 1981 óta él Németországban, azóta Európa egyik legkeresettebb dzsesszzenésze. Számos jelentős fesztiválon lépett fel, többek között Poriban, Berlinben, Isztambulban, a hollandiai North Sea Jazz Festivalon, az angliai Bracknell Jazz Festivalon, az Appleby Jazz Festivalon, a spanyolországi Lugo Jazz Festivalon vagy a dél-afrikai Durban Jazz Festivalon. Több mint 280 hanglemezen hallható játéka, szólistaként pop-rock kiadványokon is közreműködött.

A szaxofonos eddig megjelent önálló albumain többnyire saját szerzeményeit játszotta. Az 1997-ben Generation X címmel megjelent lemezén a világhírű trombitás, Randy Brecker is közreműködött. Tony Lakatos volt az első magyar zenész, aki bejutott a Gavin Report Top 10-be, az amerikai dzsesszrádiók népszerűségi listájának élmezőnyébe. Mesterkurzusokat tartott Amszterdamban, Bécsben, Münchenben, a hamburgi Yamaha Schoolon, az egyesült államokbeli Fredericksburgban, a londoni Royal Academy of Music-on, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

Szakcsi Lakatos Béla a magyar dzsesszélet meghatározó alakja. Kiemelkedő sikereket ért el az Egyesült Államokban, írt több musicalt és rockoperát. A klasszikus zene területén is otthonosan mozog, az egymástól elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet hoz létre. Modern, kortárs improvizáló művész, Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel.

Közös lemezeket készített az ütőhangszeres George Jindával, együtt játszott Frank Zappával, Marvin Smitty Smith-szel, Victor Bailey-vel, Mike Richmonddal, John Patituccival, Chris Potterrel vagy Jack DeJohnette-tel. A modern dzsessz mellett évek óta foglalkozik világzenével, létrehozta az új magyar cigány dzsessz stílust. Sajátos európai improvizációs zenéjében az amerikai dzsessz mellett fontos további építőelemként jelenik meg az európai kortárs zene és a tradicionális cigány népzene. Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész, megkapta a Magyar Jazz Díjat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Ha regényt akarok olvasni, írok egyet."
Benjamin Disraeli
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ