Egész napos koncertsorozattal ünnepli október 23-át a Concerto Budapest
Dátum: 2021. október 18., hétfő, 7:29

Hazánk zenéje előtt tiszteleg Keller András és a Concerto Budapest a Magyar Kincsek Ünnepén október 23-án, a budapesti Zeneakadémián rendezett egész napos programsorozaton.

Az öt különálló, önmagában is zenei különlegességnek számító hangversenyen az ország három nagy szimfonikus zenekara - a Concerto Budapest, az Óbudai Danubia Zenekar és a Pannon Filharmonikusok - szerepel kiemelkedő szólisták és formációk, többek között Miklósa Erika, Kelemen Barnabás, Várjon Dénes, Kaczander Orsolya, a Söndörgő Együttes, valamint ifjabb Sárközi Lajos és zenekara közreműködésével. A Concerto Budapest az est záróhangversenyét Szőcs Géza emlékének ajánlja - közölte a zenekar az MTI-vel.

A Magyar Kincsek sorozatot a Concerto Budapest Kossuth-díjas zeneigazgatója Keller András álmodta meg 2016-ban. A programsorozat különlegességét idén az adja, hogy a zenekar október 23-án, nemzeti ünnepünkön tiszteleg hazánk zenei kincsei előtt.

A Magyar Kincsek Ünnepén a romantikus és a kortárs magyar zene alkotásai éppúgy felcsendülnek, mint a népi muzsika vagy a világhódító bécsi-budapesti operettek slágermelódiái.

A nyitókoncerten délelőtt Dubrovay László népzenei ihletésű darabjaiból hangzik el válogatás a Concerto Budapest közreműködésével Keller András vezényletével. A koncerten különleges magyar népi hangszerek, mint például a tárogató, cimbalom, duda és tilinkó segítségével repítik vissza a hallgatót a magyar kultúra és népzene korai történetébe. Többek között elhangzik a Tárogató kvintett is, amelyet Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója ötvenedik születésnapjára komponált a szerző.

Ezt követően Lehár Ferenc műveiből összeállított program hangzik el Miklósa Erika vendégszereplésével és Miranda Liu szólójával az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, Hámori Máté vezényletével.

Délután a Söndörgő és ifjabb Sárközi Lajos és zenekara ad közös koncertet, akik virtuóz előadásukkal és a két zenei világ kivételes fúziójával nyújtanak egyedülálló élményt hallgatóiknak.

A Pannon Filharmonikusok Történelmi arcképek című koncertjén Liszt Ferenc azonos című közismert sorozatából hangzik el népszerű válogatás Veress Sándor szimfonikus zenekari hangszerelésében Bogányi Tibor vezényletével.

A Magyar Kincsek Ünnepének Magyar Concerto című záróhangversenyén elhangzik többek között Nádor Mihály hegedűversenye Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész előadásában, aki ezt a művet 2013-ban a New York-i Carnegie Hallban mutatta be. Weiner Leo Concertinóját zongorára és zenekarra Várjon Dénes és a Concerto Budapest szólaltatja meg, valamint felcsendül Veress Sándor Concertótilinkó című műve, amelyben a fuvolaszólót Kaczander Orsolya játssza. A koncertet Bartók Béla Concertója zárja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„A holtak kötelessége felnyitni az élők szemét."
Maurice Maeterlinck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ