Kezdődik a Virtuózok V4+ a Duna Televízión
Dátum: 2021. november 18., csütörtök, 10:06

November 19-én visszatér a Virtuózok V4+ a Duna Televízióban. Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor második alkalommal valósul meg nemzetközi színtéren - tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t.

Péntek esténként 20 óra 35-perctől öt adásban öt nemzet ígéretes növendékeit mutatja be a Virtuózok V4+. A visegrádi négyekhez idén Horvátország csatlakozott.

Mint írták, a műsor és mentorprogram célja, hogy ne csak a résztvevő országok komolyzenei sokszínűségét, hanem a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúrát is népszerűsítse. A hazai tehetségek két magyar válogató adásban mutatkoznak be, közülük a zsűri által kiválasztott két-két fiatal már a két nemzetközi elődöntőben mérettetik meg, a döntőben minden országból két előadóval találkozhat újra a közönség.

A közlemény felidézi, hogy Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója korábban hangsúlyozta: a közmédia részvétele a produkcióban misszió. A klasszikus zene megismertetése közszolgálati feladat, hiszen a kultúra az egyik legfontosabb közvetítő nyelv és értékteremtő eszköz. A nemzetközi összefogásnak köszönhetően akár 70 millió ember ismerheti meg Magyarország és a régió gazdag zenei hagyományait, sokan talán éppen a műsor által kedvelik meg ezt a műfajt.

A magyar válogató adásokban műsorvezetőként visszatér Bősze Ádám zenetörténész. A zsűriben a hazai komolyzenei élet elismert képviselői foglalnak helyet: Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán; Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező; Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész; Bogányi Gergely, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész; Várdai István Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész.

A nemzetközi zsűriben ül Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes, Peter Valentovic szlovák karmester, Gabriela Bohácová cseh művészeti igazgató, Petar Culic horvát gitárművész a nemzetközi elődöntők során és Hauser horvát csellóművész a döntőben, míg a magyar zsűritag Miklósa Erika lesz. Az egyszemélyes szuperzsűri szerepét Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmester tölti be.

A nemzetközi adások két házigazdája ebben az évadban is Ida Nowakowska lengyel színésznő-műsorvezető és Thomas Gottschalk német műsorvezető.

A Virtuózok Magyarország legnagyobb komolyzenei tehetségkutatója. Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere kiemelte: egyik legfontosabb céljuk a jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A lelkesedés nem pótolja a tehetséget. A tehetség nem pótolja az edzést. Az edzés nem pótolja az intelligenciát."
Felirat a Minneapolisi Sportpalota főbejáratán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ