Világhírű operaénekesek közreműködésével lépnek fel a Pannon Filharmonikusok Pécsen
Dátum: 2021. november 22., hétfő, 11:31

Gaetano Donizetti Lucrezia Borgia című darabjának félig szcenírozott előadását tekintheti meg a pécsi publikum a Pannon Filharmonikusok zenekar világhírű operaénekesek közreműködésével zajló keddi koncertjén - közölte az együttes az MTI-vel.

A zenekar közleménye szerint a pécsi Kodály Központ közönsége a címszerepben a spanyol szopránt, Yolanda Auyanet-t láthatja, hallhatja a november 23-i koncerten.

Yolanda Auyanet az olasz repertoár egyik legnagyobb előadója és ismerője, repertoárjának középpontjában az olasz operairodalom, azon belül is főként a bel canto nagy női főszerepei állnak. Normát többek közt Madridban és a drezdai Semperoper színpadán, Anna Bolenát Pármában, a Lucrezia Borgia címszerepét pedig Bolognában énekelte - áll a közleményben.

A Ferrara hercegét megformáló Bretz Gábor basszus 2005-ben megnyerte az athéni Maria Callas Énekverseny nagydíját, fellépett a berlini Komische Operben, a milánói Scalában, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Covent Gardenben és Sydneyben is.

Maffio Orsini szerepében az olasz mezzoszoprán, Cecilia Molinari áll színpadra, míg az elsősorban bel canto szerepeiről ismert Stefan Pop román tenor énekel majd Gennaro szerepében .

A nemzetközi népszerűségnek örvendő sztárok mellett Újvári Gergely, Endrész Ferenc, Szélpál Szilveszter, Papp Balázs, David Astorga, Haja Zsolt, Bakonyi Marcell, Kőszegi Judit és Miksa Bálint játssza a további szerepeket.

A koncerten közreműködik Riederauer Richárd karvezetésével a pécsi Honvéd Férfikar.

Az előadásról azt írták: a félig szcenírozott pécsi előadás prológusból és két felvonásból áll, a közönség két szünettel tekintheti meg a váratlan fordulatokban gazdag művet.

Közölték: a darab olasz és magyar nyelvű librettója a Pannon Filharmonikusok oldalán elérhető.

A Pannon Filharmonikusok zenekar és az Anger Ferenc rendezésében megvalósuló előadás karmestere Andrij Jurkevics lesz.

A kommünikében felhívták a figyelmet arra, hogy az esten kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata, ugyanakkor az előadások védettségi igazolvány nélkül látogathatóak.

Az előadásról bővebb tájékoztatás a PFZ honlapján, a pfz.hu oldalon olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Mire az ember megöregszik, a gyertya többe kerül, mint a születésnapi torta."
Bob Hope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ