Párizsban ad koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar
Dátum: 2021. december 10., péntek, 7:20

Barokk és romantikus művekből ad koncertet pénteken a budapesti Anima Musicae Kamarazenekar a Párizsban élő mezzoszoprán énekművész, Csordás Klára közreműködésével a párizsi Balassi Intézetben - tájékoztatta az MTI-t a kulturális intézmény.

A koncerten Frank, Stradella, Händel és Caccini áriái mellett felcsendül a közkedvelt Holberg-szvit is Edvard Griegtől, valamint Josef Suk Esz-dúr szerenádja és Liszt Ferenc egyetlen vonószenekari műve, az Angelus.

A közlemény emlékeztet arra, hogy Csordás Klára Cziffra-díjas művész a Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte zenei tanulmányait, ahol operaénekesi és zenetudósi diplomát szerzett. Énekművészi pályáját szólistaként a Nemzeti Filharmóniánál, operaénekesként pedig Bécsben kezdte. Később a Mannheimi Nemzeti Színházba szerződött ezután négy évig a Stockholmi Királyi Operaházban és a Folkoperanban dolgozott a neves színpadi rendezővel, Lars Rudolfssonnal.

A jelenleg Párizsban élő énekes koncerteket és szólóesteket adott többek között Budapesten a Zeneakadémián, a Vigadóban, a Magyar Rádióban, a bécsi Konzerthausban, Párizsban a Cité de la Musique-ban (a l Ensemble intercontemporainnel), a Radio France-ban, az UNESCO-ban, Münchenben a Herkulessaalban (a Bayerische Rundfunkkal), Londonban a Wigmore Hallban, a lisszaboni Calouste Gulbenkian Alapítványnál, New Yorkban, Am Hagenben, Frankfurtban, Hamburgban, Szófiában, Stuttgartban, Oaxacában, Montrealban, Phoenixben, Genfben és Tbilisziben.

A mezzoszoprán énekművész a kortárs zene világában dolgozott Eötvös Péterrel, Wolfgang Rihmmel, Szofia Gubajdulinával, Salvatore Sciarrinóval, Matthias Pintscherrel és Sáry Lászlóval. Az anyanyelvén kívül angolul, németül, franciául, svédül spanyolul és olaszul beszélő énekművész orosz, lengyel és norvég nyelven is énekel, így dalrepertoárja kivételesen gazdag. Tanít 1980 óta többek között a Conservatoire Européen és az Ariam szervezeteknél Párizsban.

A "zene lelkéről" elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője. 2010-es megalakulása óta olyan nívós koncerttermekben lépett fel, mint a budapesti Zeneakadémia, a Művészetek Palotája, a bécsi Musikverein, a berlini Philharmonie, a lipcsei Gewandhaus, a zaragozai Auditorium, a Lódzi Zeneakadémia, a törökországi Süreyya Operaház, vagy a szardíniai Teatro Verdi. 2011-ben a bécsi Musikverein Aranytermében rendezett V. "Summa Cum Laude" Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon az együttes vonószenekari kategóriában első díjat nyert, "kiemelkedő sikerrel" minősítve. 2012-ben kiérdemelte a magyar Junior Prima díjat, melyet először vehetett át zenekar a díj történetében. 2014-ben a Torneo Internazionale di Musica elnevezésű, Párizsban rendezett nemzetközi zenei versenyen a több mint háromezer induló között kamarazenei kategóriában harmadik helyezést ért el. A kamarazenekar eddig olyan neves művészekkel lépett fel, mint David Grimal, Baráti Kristóf, Sir James Galway, Kelemen Barnabás, Shlomo Mintz, Kirill Troussov, Várjon Dénes, Várdai István - írták a szervezők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Minden nevetés nélkül töltött nap elvesztegetett idő."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ