Eurovíziós Dalfesztivál - Egy erdélyi magyar énekes is bejutott a romániai verseny elődöntőjébe
Dátum: 2022. január 6., csütörtök, 20:09

Vizi Imre erdélyi énekes is bejutott egyedüli magyarként az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának elődöntőjébe, amelynek 45 versenyzőjét több mint kétszáz előadó közül választotta ki a zsűri.

Az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közlemény szerint a közkedvelt erdélyi magyar énekes, dalszerző nemrég kiadott Sparrow című dalával nevezett be az országos versenybe. Amennyiben megnyeri a romániai megmérettetést, Vizi a május 10. és 14. között Torinóban tartandó Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Romániát és az erdélyi magyarokat.

Az elődöntőt, amelyet a román közszolgálati televízió élőben közvetít, két szakaszban rendezik meg. Először 20 versenyzőt választanak ki, akik február 12-én mérik össze tudásukat. A döntőbe tíz előadó kerül be, akik közül a zsűri március 5-én választja ki azt, aki Romániát fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Újdonság, hogy most először a rajongók is szavazhatnak kedvenceikre a verseny hivatalos Facebook-oldalán: öt dalt juttathatnak a második elődöntős szakaszba, a zsűri pedig további 15-öt.

Vizi Imre sokoldalú alkotó, színházi zenét, reklámzenét, filmzenét egyaránt ír. Saját alkotásait három nyelven írja, de leginkább az angol dominál a pop, soul, jazz, r&b, funk stílusú elemek ötvözetében. Vizi Imre 2014-ben bekerült már az Eurovíziós Dalfesztivál román válogatójának döntőjébe Kind of girl című szerzeményével, és a zsűri pontjai alapján második helyezést ért el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben. "
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ