Nemzetközi díjeső a Zeneakadémia hallgatóinak
Dátum: 2005. november 28., hétfő, 12:57
Az olaszországi Carlino városában megrendezett nemzetközi klarinétversenyen Machimaru Shuichiro és Rumy Balázs, a Zeneakadémia hallgatói dobogós helyet értek el. A zsűri a magyar versenyzők játéka mellett elismeréssel szólt a magyarországi klarinétoktatásról is.

A carlino-i nemzetközi klarinétverseny két magyar sikerrel zárult: a Zeneakadémia két hallgatója is dobogós helyezést ért el az olaszországi megmérettetésen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem japán hallgatója, Machimaru Shuichiro első helyen végzett kamarazene kategóriában, Rumy Balázs pedig második lett a senior (18-35 év) kategóriában. Ez utóbbi kategória a legerősebb, a versenyen indulók legtöbbje itt indult, összesen 37-en. Az olaszországi klarinétverseny idén harmadik alkalommal került megrendezésre, komoly nemzetközi zsűri értékelte a világ minden tájáról érkező művészeket. A verseny zsűrijében helyet foglalt Kovács Béla klarinétművész is, a Zeneakadémia tanára.

Machimari Shuichiro, a Zeneakadémia részképzős hallgatója az intézmény 4. évfolyamát végzi, tanára Szatmáry Zsolt, aki 1990-ben a quebec-i klarinétverseny első helyén végzett. Rumy Balázs a Zeneakadémia 5. évfolyamának hallgatója, tanára pedig a zsűritag Kovács Béla klarinétprofesszor. A nemzetközi zsűri a magyar zenészek játékát kimagaslónak értékelte, és külön elismerésben részesítette a magyar klarinétoktatást.

A Nemzetközi Klarinét Szövetség, melynek központja Észak-Texasban található, minden második évben fesztivált, valamint versenyt rendez, melyeken számos magyar klarinétművész szerepelt kiemelkedő teljesítménnyel.

Kovács Béla klarinétprofesszort több alkalommal kérdezték külföldi versenyek kapcsán, hogy mi a magyar klarinétosok sikerének titka. A professzor kiemelte: „Bár hazánk kis ország, rengeteg tehetséges muzsikus él itt. A magyar klarinétoktatás a német iskolát veszi alapul, de folyamatosan figyeljük a német, angol, olasz, francia oktatás eseményeit és a legjobb módszereket ötvözzük.” Kovács Béla szeretné, ha a jövőben a Zeneakadémia adhatna otthont a nemzetközi klarinétversenynek.

Forrás: www.kultura.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ A kritikus az a kesztyű, aki kéznek hiszi magát, és ha csak teheti, ökölbe szorul."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ