A vörös hegedű című film melódiái is felcsendülnek a Pannon Filharmonikusok budapesti és pécsi koncertjein
Dátum: 2022. január 29., szombat, 8:48

Elina Vähälä finn hegedűművész közreműködésével John Corigliano hegedűversenyét, valamint Bernstein és Dohnányi szerzeményeit adják elő Bogányi Tibor vezényletével a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) muzsikusai Budapesten és Pécsen a hétvégén.

Az együttes MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a pénteken a Müpában, szombaton pedig a pécsi Kodály Központban elhangzó koncert középpontjában az amerikai kortárs zeneszerző, John Corigliano hegedűversenye szerepel majd. A művet a szerző Oscar-díjas filmzenéje ihlette.

A vörös hegedű (The Red Violin) című kanadai-olasz-angol film kapcsán a közleményben kiemelték, hogy annak középpontjában egy hangszer, egy Stradivari-hegedű áll. A mű ennek a hangszernek a történetét, tulajdonosait és a megszerzése körüli harcokat mutatja be.

A több virtuóz hegedűetűdöt is felvonultató film nagy sikerére való tekintettel még a bemutató évében elkészült a Chaconne, egy egytételes mű, melyet Joshua Bell vitt sikerre. E tétel további társtételeket kapott, és ezzel jött létre a teljes hegedűverseny.

A versenymű keretében a finn származású hegedűművész, a Bécsi Zeneakadémia professzora, Elina Vähälä működik közre egy Giovanni Battista Guadagnini által 1780-ban készített hegedűn.

A koncertek felütéseként a Candide népszerű nyitánya szólal meg. A szerző, Leonard Bernstein optimista és humoros ember volt, és ez az optimizmus hatja át a zenemű nyitányát is - közölte a PFZ.

A hangversenyek záró műve, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje lesz. A mű első tételének intonálása a szerenádok hangulatát idézi, míg az andante feliratú variációs tétel egy sziporkázóan hangszerelt, lendületes, organikusan építkező kompozíció, melynek hangzásvilága a filmzenék hangvételére emlékeztet boldog fináléval.

A Bogányi Tibor dirigálásával elhangzó koncertekről további részletek a pfz.hu oldalon olvashatók.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„A jó modor azt jelenti, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tartunk magunkról, és milyen keveset a többiekről."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ